HÍREK : Az étkeztetésen is spórolnának a csapatok |
Az étkeztetésen is spórolnának a csapatok
2009.10.28. 19:28
A Forma-1-es csapatok mindent megtesznek azért, hogy tovább csökkentsék a költségeket, és jelenleg azon dolgoznak, hogy ésszerűbb módon oldják meg a személyzet étkeztetését a téli teszteken.
A csapatok a szívük szerint pályázatot hirdetnének, hogy közülük csak néhányan vigyenek magukkal étkeztető személyzetet, és ők lássák el betevővel a résztvevőket a téli teszteken.
Ezzel ugyanis rengeteg pénzt spórolnának meg, hiszen nem kellene mindenkinek ilyen jellegű személyzetet magával vinnie a tesztekre, és a költségeken közösen osztoznának.
A kollektív tesztekre egyébként jövő februárban kerül sor. A tervek szerint négy tesztprogram lesz, 1-3, 10-13, 16-19, és 25-18 között, vélhetően Spanyolországban, vagy Portugáliában.
Korábban felmerült annak a lehetősége is, hogy a csapatok – szintén a költségek csökkentése érdekében – kollektíven mutatnák be jövő évi versenygépeiket egy meghatározott helyszínen, ám ez a terv nagy valószínűséggel nem fog megvalósulni, legalábbis jövőre még nem.
Már a tavalyi/idei bemutatók is alacsony költségvetésűek voltak, a pompa elmaradt, a legtöbben a téli tesztszezon egy-egy állomásán mutatták be új autójukat, sőt olyan is volt, hogy az interneten került "megrendezésre" a bemutató.
Igen ám, de a csapatok tovább szeretnék csökkenteni a költségeket, ezért is merült fel, hogy egyetlen, közösen megszervezett rendezvényen belül kellene mindenkinek bemutatnia új autóját, így a média képviselőinek sem kellene 13 helyszínre elutazniuk.
Sőt a FOTA azt szeretné, hogy a rajongók számára is nyilvános legyen a "közös leleplezés", aminek keretén belül autogram-osztást rendeznének, és mindenki találkozhatna kedvencével, illetve az elsők között csodálhatná meg az új versenygépeket.
"Beszélünk erről, való igaz" – mondta a FOTA alelnöke, John Howett a GP Weeknek. "A média egyre kevésbé tudja megengedni magának, hogy részt vegyen az összes bemutatón, így a sport szempontjából is jó lenne, ha egy nagy bemutató lenne, amellyel rengeteg pénzt tudnánk megspórolni."
"De ez még csak terv, beszélünk róla, hiszen komoly kihívásokat tartogat, a legnagyobb ilyen kihívás az, hogy mindenkinek egyszerre kellene elkészülnie új autójával, ami nem egyszerű, hiszen mindannyian a határon dolgozunk."
A csapatok abból is pénzt csinálnának, hogy évről évre más és más helyszíneken rendeznék a nagy bemutató. A városok pályázhatnának, és a győztes átvállalná a bemutató költségeinek bizonyos százalékát.
|