HÍREK
HÍREK : Todt: Nincs bajom Montezemoloval!

Todt: Nincs bajom Montezemoloval!

  2009.10.28. 11:03


Jean Todt cáfolta azokat a pletykákat melyek szerint bármi ellentét lenne közte, és a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo között.

 

A francia szakember hosszú éveken át irányította a Ferrari istállóját, ahol tulajdonképpen főnöke volt Luca di Montezemolo. Az a Montezemolo, aki a Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetének (FOTA) is elnöke, és az utóbbi egy évben igen komoly csatákat vívott Max Mosley-val a leköszönő FIA elnökkel.

 

Egyes pletykák szerint Todt és Montezemolo között ellentétek voltak mikor elváltak útjaik. A francia cáfolta ezt.

 

„Nem igaz, hogy problémáim vannak Montezemolo-val. Ő volt az első ember, aki a választások után gratulált nekem, illetve az előző este is egy szép üzenetet küldött.” – mondta a 63 éves francia a Tuttosport-nak.

 

A másik fél, Montezemolo is cáfolta, hogy bármiféle ellentét lenne közte, és a korábbi Ferrari csapatfőnök között.

 

„Nagyon örülök, hogy Todt-ot, egy olyan embert, aki 16 éven keresztül dolgozott itt Maranellóban, és akivel nagyon jó kapcsolatban vagyok, választották meg a Forma-1 jövőjét illetően kritikus pozícióba.” – mondta az olasz.

Még nincs hozzászólás.
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!