HÍREK
HÍREK : Kimi: Toyota, vagy Näkemiin?

Kimi: Toyota, vagy Näkemiin?

  2009.10.27. 19:45


Nagyon úgy tűnik, hogy Kimi Räikkönen számára csupán két alternatíva maradt.  

A finnek nagy kedvence 2001-ben a Sauber-Petronas színeiben debütált a Forma-1-ben.

A 2001-es szezon során a sajtó gyakran összefüggésbe hozta Räikkönen nevét a Ferrarival, ám végül mégsem a maranellói csapathoz szerződött, hanem annak örök riválisához, a McLaren-Mercedeshez.

Kimi stílusosan kétszeres világbajnok honfitársát, Mika Häkkinen-t váltottak, aki az idény végén búcsút intett a Formula-1-nek.

A „Jégember” 2006 év végig szolgálta az „Ezüst-Nyilakat”. Räikkönen végül csak aláírt a Ferrarihoz, és a 2007-es kiírást már az olaszok legendás vörös ruhájában kezdhette meg.

Kimi nem bízta a véletlenre, és első scuderia-s évében rögtön felért a csúcsra, világbajnoki címet ünnepelhetett. Számára a 2008 év finoman szólva sem sikerült, egyszerűen nem találta a helyét. A pletykák ellenére maradt, és továbbra is Felipe Massa oldalán róhatta a köröket a Forma-1-ben.

Idén a finn már jóval jobb formát mutatott, de ezúttal a Ferrari autója mondta be az unalmast. Sokáig még a pontszerzés is nagy feladatott jelentett a legendás csapatnak. Az áldozatos munka, és az F60-as konstrukcióba fektetett plusz euró 10 milliók meghozták a várva várt előrelépést.

A gép fejlesztésével épp a Magyar Nagydíjat követően álltak le, amikor is Massa az időmérő edzésen súlyos fejsérülést szenvedett. Mint azt talán már mindenki tudja, a brazil pilóta legközelebb 2010-ben, Bahrain-ben az évadnyitó futamon lendülhet akcióba éles körülmények között a száguldó cirkuszban.

Mivel a közel 10 év után reaktivált Luca Badoer, és a jelenleg Massát helyettesítő olasz, a szezon közben a Force Indiától érkezett Giancarlo Fisichella sem tudott igazán maradandót alkotni, minden Räikkönen-re hárult. Kimi tehetségét bizonyítván a nem éppen bivalyerős Ferrarival Belgiumban a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett.

Nem sokkal később a Ferrari hivatalos közleményben tudatta, Fernando Alonso jövőre Felipe Massa csapattársa lesz. Räikkönen-nel közös megegyezéssel szerződést bontottak.

Nos, a legnagyobb kérdőjelet épp a finn jelenti a pilótapiacon. Nevét összefüggésbe hozták a Brawn GP, a Red Bull-Racing, a McLaren-Mercedes és a Toyota csapatával is.

A Red Bull nem sokkal a megjelentek után tagadta, hogy tárgyalásban áll vele, míg Ross Brawn csak mosolygott a hír hallatán.

Sokan tényként kezelték, biztosra vették, hogy Räikkönen már hetekkel ezelőtt aláírt korábbi munkaadójához, a McLaren-hez. Ezt állította a spanyol AS lap is, mely szeret nagyokat írni, de sokszor valóra válik az, amit lehoz..

Kimi menedzsere, Steve Robertson elmondása szerint a McLaren is a lehetőségek között szerepel. Egészen ideáig?

A legfrissebb hírek szerint a tárgyalások egy hete megszakadtak, hiszen a Mercedes-Benz jövőre már csak, mint motorszállító lesz jelen a McLaren életében, ami csak a mai napon került nyilvánosságra. A hivatalos bejelentés Abu Dhabi-ban várható.

Nos, a csapat eddig sem akart hatalmas összeget fizetni korábbi pilótájának. Most, hogy a német autógyártó a Brawn GP-hez húz, és kész módosítani a 2011 év végéig szóló szerződésén a McLaren-nel, Räikkönen egyszerűen a homályba vész… Még ha akarnák is, a Mercedes támogatás nélkül nem tudná kifizetni a finnt.

Lewis Hamilton kontraktusa 2012 év végéig érvényes, így a brit világbajnok a következő szezonban biztos pontot jelenthet, míg Heikki Kovalainen akár még gázsiját is kész lenne önkéntesen csökkenteni hosszabítás esetén.

Így kerülhet Räikkönen a Toyotához, mely a McLaren-hez hasonlóan sokkalja a menedzser által kért évi 29 millió eurót (?), de mivel győzelmi kényszerben kell versenyezniük jövőre, talán rábólintanak az üzletre.

Kimi viszont csak versenyképes, a világbajnoki címre esélyes autóval akarja folytatni a Forma-1-ben. Ha ezt nem kapja meg, akkor az ő szavaival élve csinál valami mást.

Ez a valami mást pedig a rali lehet, és ez esetben a finn szűkszavúságával csak ennyit mondana: Näkemiin – azaz viszontlátásra.

 

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön