HÍREK : Miért kellett Kiminek elhagynia a Ferrarit? |
Miért kellett Kiminek elhagynia a Ferrarit?
2009.10.22. 19:47
Kimi Räikkönen sorsát valószínűleg a Santander és a Renault bizonytalan helyzete pecsételte meg a Ferrarinál.
Hosszú, hosszú hónapokon át állandó téma volt a sajtóban Fernando Alonso és a Ferrari kapcsolata. Sokan már tavaly biztosra vették, hogy az idei szezont a kétszeres spanyol világbajnok a Ferrari pilótájaként kezdi majd meg. Ebből végül nem lett semmi.
Annak ellenére, hogy Kimi Räikkönen és Felipe Massa is hosszabbított, Alonso és a Scuderia tárgyalásban állt egymással a 2008-as évadzáró Brazil Nagydíjon.
Ha egyezségre jutottak volna a felek, akkor minden valószínűség szerint most Fernando lenne Kimi csapattársa. Közel egy év alatt fordult a kocka, és már a finn az, akinek el kell hagynia az istállót – azt az istállót, mellyel 2007-ben, első ferraris évében bajnoki címet szerzett.
Alonso aláírt a Ferrarihoz, de mint az utólag kiderült, a 2012 év végéig szóló kontraktus eredetileg 2011-ben lépett volna érvénybe. Ehelyett a maranello-iak úgy döntöttek a spanyollal közösen, egy évvel előrébb hozzák a „nászútjukat”.
Miért is?
Ennek két fő oka lehet. Egyrészt a Santander spanyol bank, mely 2010-től a Ferrari egyik kiemelt partnere lesz. A gigabank nem mellesleg Alonso személyes támogatója, mely ragaszkodott ahhoz, hogy Fernando már jövőre vörösbe öltözzön.
A hírek szerint nem is ez, hanem a Renault bizonytalan helyzete miatt döntött így a csapat. A francia istálló jövője korántsem biztos a Formula-1-ben. Erre rátett egy lapáttal a szingapúri botrány.
Ezt az elméletet támaszthatja alá, amint azt korábban megírtuk Önöknek, a Renault F1 Team állítólag eladó. Ha ez valóban így van, akkor Robert Kubica lehet még nagy bajban, aki nem is oly rég elkötelezte magát jövőre a Renault-hoz.
Visszatérve Alonso-ra – a spanyol meg nem erősített információk szerint a Williams versenyzője lett volna (a Renault kiszállása esetén), ám ezt a Ferrari nem akarta, és ezért döntött úgy, hogy kifizeti Räikkönen-t.
Egy biztos, rendkívül furcsa az, hogy a finnel hosszabbítottak, majd elküldték.
|