HÍREK
HÍREK : A Ferrarinál elismerik, "extrém nehéz" vezetni az F60-at

A Ferrarinál elismerik, "extrém nehéz" vezetni az F60-at

  2009.10.20. 17:18


Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke beismerte, idei autójukat annyira nehéz vezetni, hogy év közben beugorva elsőre Michael Schumachernek is meggyűlt volna vele a baja. Bár már hónapok óta 2010-re koncentrálnak, ez sem garancia a sikerre - figyelmeztetett.

Felipe Massa hungaroringi balesete után a Ferrari képtelen volt olyan versenyzőt találni, aki megfelelően helyettesítette volna a brazilt, így egyetlen pontszerző pilótával az olaszok a 4. helyre csúsztak hátra a konstruktőri bajnokságban.

Az istálló először két verseny erejéig Luca Badoernek szavazott bizalmat, azóta pedig Giancarlo Fisichella vív sikertelenül az F60-nal, ám a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy véli, kapásból maga Michael Schumacher sem tudott volna hengerelni ezzel az autóval.

"Az aktuális kocsinkat extrém nehéz vezetni. A versenyzők egyszerűen nem bíznak benne, hogy az autó stabilan reagál. Ezért korábban fékeznek, és később lépnek a gázra. Ez időbe kerül" - idézte a brazil médiának nyilatkozó Domenicalit az Auto Bild Motorsport.

"Összességében szeretnék némi pozitívumot is felhozni Luca Badoerrel kapcsolatban, mert őt már mindenki leírta: mielőtt Giancarlo hozzánk került, Belgiumban fantasztikus eredménnyel zárta a futamot. Most viszont ő is küszködik. Helytelen lenne tehát mindenért a pilótákat okolni."

"Az első verseny még Michaelnek is nehéz lett volna. Bár ki tudja? Michael egy bajnok, egy fantasztikus pilóta. És annak ellenére is vállalta a kihívást, hogy tudta, az autót nehéz vezetni. Talán már az elejétől erősebb lett volna, mint Luca és Giancarlo" - fogalmazott.

Domenicali úgy véli, hogy a Ferrari idei hanyatlásában három fő tényezőt lehet kiemelni.

"A legnagyobb problémánk egyértelműen a tapadás hiánya. Bár miután a szezonkezdetünket a KERS megbízhatósága is nehezítette, a rendszer most segít valamelyest kiegyenlíteni a tapadási gondjainkat."

"A másik fő gond az időmérő. Egyszerűen nem tudunk összehozni egy gyors kört. Az autónak sok időbe telik felmelegíteni a gumikat. És ha az ember mindig hátulról indul, az a versenyt is megnehezíti."

"A dupla diffúzorból pedig még most sem tudjuk kihozni a maximumot, mert az autónk egyszerűen nem ahhoz lett tervezve. Ezért már májusban úgy döntöttünk, hogy inkább a 2010-es autóra koncentrálunk" - mondta.

A következő szezon is tartogat nehézségeket

Az olasz mindazonáltal máris leszögezte: ez sem jelent garanciát a sikerre, az új autót ugyanis úgy kell megtervezniük, hogy a következő szezonban használt gumikat még nem ismerik.

"Még senki sem próbálta ki a gumikat. Mindnyájan a szimulációs adatokra támaszkodva építjük az autóinkat. A gumi viselkedését a számítógépen azonban nagyon nehéz megsaccolni. A probléma: a tankolás betiltásával a kocsik a rajtnál olyan nehezek lesznek, hogy a gumikopás kulcsszerepet játszik majd."

"Mi ahhoz vagyunk szokva, hogy 90 ezer kilométert tesztelünk. Tehát teljesen más munkamódszereink, más folyamataink voltak. Ezért már idén is nehezünkre esett 15 ezer kilométerre csökkenteni a tesztjeink hosszát. Ez könnyebb volt azon csapatok számára, akik mindig is ehhez voltak szokva. Ennek az árát fizettük meg és fizetjük még mindig" - mondta.

Sokak szerint a Ferrari dolgát jövőre az is megnehezítheti, hogy Fernando Alonso érkezésével két latinos versenyzőt kell megzabolázniuk, ami súrlódásokhoz vezethet. Domenicali mindazonáltal nyomatékosította, hogy aki nem a csapat érdekeit tartja szem előtt, annak nincs helye a Ferrarinál.

"Működni fog a dolog. Egyes kijelentésekkel most nem szabad foglalkoznunk, mert ezek csak arra jók, hogy növeljék a feszültségek a két pilóta között. A szabályok mindig is egyértelműek voltak a Ferrarinál. Ha a versenyző nem a csapatért dolgozik, akkor jobb, ha új állás után néz."

"A csapatmunka nálunk mindenek fölött áll. Ezt a versenyzőinknek is tisztelniük kell. Úgy érzem, Fernando és Felipe is ezt tartja szem előtt. Ha jó az autónk, nem látok problémát. Mindketten intelligens pilóták. Persze meg akarják mutatni, hogy melyikük a gyorsabb, de ez a játék része" - fogalmazott.

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön