HÍREK
HÍREK : Kimi nem aggódott a lángoló sisak miatt

Kimi nem aggódott a lángoló sisak miatt

  2009.10.19. 08:42


A Ferrari számára mozgalmas volt a Brazil Nagydíj első köre, ahol Giancarlo Fisichella csak a füvön tudta kikerülni az ütközést, míg Kimi Räikkönen kétszer is koccant, így új légterelőért kellett a boxba mennie. A tankolás után Heikki Kovalainen a tankcsővel kihajtott elé, és a kifolyó benzin miatt az autója lángra lobbant. Fisichella a tizenegyedik, Räikkönen a hatodik helyen ért célba, így Lewis Hamilton harmadik helyezése miatt a csapat a negyedik helyre szorult a konstruktőrök versenyében.

Kimi Räikkönen: "Nem vagyok elégedett ezzel a nappal, mert felállhattunk volna a dobogóra is. Ami a rajtnál történt, az tönkretette a versenyemet. Mindenki megpróbál javítani a helyezésén, így lehetnek ütközések, de sajnos az én első légterelőm megsérült. A tűz nem zavart, mert nem tehettem semmit. Láttam, hogy Heikki szórja a benzint, de nem tudtam, hogy hova térhetnék ki. Sajnos a szemembe is jutott belőle. Hamarosan lángolt a sisakom és a pilótafülke, de szerencsém volt. Ha több benzin gyulladt volna meg, akkor ki kellett volna állnom. A KERS sokat segített, különösen a rajtnál, amikor megelőztem Sutilt. Sikerült pontokat szerezni. Még lesz egy verseny, és majd meglátjuk, hogy mit tudunk elérni a konstruktőrök csatájában."

Giancarlo Fisichella: "Mindig nehéz, ha az utolsó sorból kell rajtolni, és most is így volt a Kovalainen inceidens miatt. Megpördült előttem, így ki kellett hajtanom a fűre, így nem tudtam javítani a helyezésemen az első körben. Az egykiállásos stratégia jónak bizonyult, de a verseny utolsó szakaszában a lágyabb gumik felhólyagosodtak, és nem tudtam olyan jó tempót diktálni, emiatt elveszítettem egy helyet. A KERS sem üzemelt mindig megfelelően. Egy kicsit csalódott vagyok, hogy a Ferrarinál még nem volt olyan hétvégém, ahol minden jól ment volna. Abu Dhabiban fontos verseny lesz, és szeretnék segíteni a csapatnak abban, hogy visszaszerezze a konstruktőri harmadik helyet."

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön