HÍREK : Massa: Alonso tudott az összeesküvésről |
Massa: Alonso tudott az összeesküvésről
2009.10.15. 20:09
Továbbra sincs bizonyítéka, de súlyos magyarországi sérüléseiből lassacskán felépülő Felipe Massa még mindig úgy véli, hogy Fernando Alonso tudott a Renault-csapat tavalyi összeesküvésének terveiről.
A Ferrari brazil versenyzője azért azzal is tisztában van, a kétszeres világbajnok lehetett a „porszem”, nem ő felelős a csapat renoméját alaposan megtépázó balhéért. A vádaskodás azért is furcsa, mert a brazil és a spanyol Formula-1-es pilóta jövőre azonos célért, a Ferrari sikeréért harcolhat…
Hetek óta ismerjük a Nemzetközi Automobil-szövetség döntését, amely semmilyen formában nem érintette a spanyol klasszist, gyakorlatilag tényként kezelhetjük, semmi köze nem volt a futam eredményének manipuláláshoz. Igaz, Alonso volt a nyertese annak, hogy Nelsinho Piquet szándékosan a falnak ment, hogy „előcsalogassa” a társa taktikáját segítő biztonsági autót. Az FIA-határozat személy szerint csak a Renault-tól már kirúgott Flavio Briatorét és Pat Symondst marasztalta el, a Ferrari leendő pilótájának neve fel sem merült…
„Nincs kétségem afelől, hogy tudnia kellett a tervről. Persze ő jelentette a legkisebb gondot. A csapat és Nelson (Piquet) tervelte ki az egészet, de Alonso részese volt ennek. Tudott róla. Bizonyítani nem tudom, de biztos vagyok abban, hogy ismerte a részleteket” – szögezte le Massa.
A brazil pilóta október elején már elragadtatta magát, akkor azzal vádolta a Renault-t, hogy ellopta a világbajnoki címét. A Ferrari sztárja ugyanis vezetett Szingapúrban, amikor Piquet szándékos balesete miatt beküldték a biztonsági autót. Massa csapatához hajtott kerékcserére és üzemanyagért, de magával rántotta a tankoló csövet, egészen a boxutca végéig „cipelte”, a hosszadalmas leszerelés után már nem szerzett pontot.
A mostani kirohanás hatalmas visszhangot keltett a hétvégi interlagosi futamra készülő Brazíliában, ezért a Ferrari pontosította Massa nyilatkozatát. Az istálló állítja, a versenyző saját érzéseire és nem a bizonyítékokra támaszkodott, amikor megvádolta Alonsót.
„Az FIA Motorsport Világtanácsa már közölte, semmi jel nem mutatott arra, hogy Fernando tudott volna az ügyről. Tiszteletben tartom ezt, pedig nagyon csalódott voltam a szingapúri történések miatt. De az is biztos, ez az epizód egyáltalán nem befolyásolja majd az együttműködésünket”.
|