HÍREK
HÍREK : Fisichella: Nem voltam messze Räikkönen-től

Fisichella: Nem voltam messze Räikkönen-től

  2009.09.13. 19:40


A Ferrari olasz pilótája állítja csak néhány tizedre volt Kimi Räikkönen versenytempójától, ami szerinte nem is olyan rossz.

Giancarlo Fisichella eseménydús hétvégén van túl. Élete első ferraris hétvégéjén majdnem sikerült pontot szereznie.

„Fisico” a 14. helyről rajtolva egészen a 9. pozícióig zárkózott fel, majd ott is fejezte be a futamot.

Giancarlo Fisichella:  Ma elég közel kerültünk ahhoz, hogy pontot szerezzünk. A fő problémát az jelentette, hogy nem volt jó a rajtom. Nagyon nehéz végig a középmezőnyben vezetni, ahol általában mindig nagy a forgalom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne élveztem volna  a versenyzést.

G.F: Annak ellenére, hogy versenyeztem, ismerkedtem az autóval, hiszen ez volt életem első fellépése a Ferrarival.

G.F: A következő versenyen minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy pontokat szerezzek. Szingapúrban sokkal koncentráltabb leszek, és eredményesebb munkát fogok végezni. Ebben teljesen biztos vagyok.

G.F: Kimi (Räikkönen) egy rendes fickó. Jót nevetgéltem vele, mert mondtam neki, hogy csak az autóról és a csapatról lehet vele róla beszélni. De ez nem baj, ő egy ilyen figura. Más, mint a többiek.

G.F: Örülök, hogy egy ilyen erős csapattársam van, mert ez motivál engem, és jobb teljesítményre ösztönöz. A versenyen csak néhány tizeddel voltam lassabb nála, ami nem is olyan rossz dolog.

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!