HÍREK
HÍREK : A Nemzetközi Automobil Szövetség tisztázta a motorszabályt

A Nemzetközi Automobil Szövetség tisztázta a motorszabályt

  2009.09.12. 09:29


A Formula-1-es csapatok a költségcsökkentések érdekében megegyeztek abban, hogy jövőre öt motorral gazdálkodnak, a 2010-es Technikai Szabályzat azonban előírja, hogy egy pilóta a versenyhétvégéken nyolc erőforrást használhat. A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley Monzában hangsúlyozta, hogy nem változtatnak az elíráson, a FOTA tagjai azonban köthetnek plusz megállapodást.

"Mi azt mondtuk, hogy legfeljebb nyolc motort használhatnak, de ha a FOTA csak ötöt akar, az ellen sincs kifogásunk." - jelentette ki Mosley, aki ezzel biztosítja a Cosworth számára, hogy a megállapodás szerint lássa el a partnereit erőforrással.

A csapatok szövetsége még nem hozott hivatalos döntést a jövő évi motorok számáról, és arról sem, hogy engedélyezik-e Cosworth számára, hogy nagyobb fordulatszámmal használják az aggregátokat, amelyek a 2006-os fejlesztési szinten vannak.

Mosley-nak azonban a motorok kapcsán a bíróság elé kell állnia, a Stefan GP ugyanis azzal vádolja a szövetséget, hogy csak az olyan csapatok pályázatát fogadták el, akik Cosworth aggregátokat használnak. "Meglepne, ha sikerrel járnának. Minden csapat részletes tájékoztatást adott a technikai és a financiális lehetőségeiről. Ezek alapján választottuk ki a három legígéretesebbet. Nem akartunk egy gyengébb pályázót előnyben részesíteni, mert a legjobbat akartuk."

Mosley elmondta, hogy azt szeretné, hogy rövid időn belül minden autó hibrid rendszerrel üzemeljen, valamint, hogy megegyezzenek a szabályozott költségvetésben. "Az autósportnak is fejlődnie kell, és hasznosítania kell az energiát, hogy takarékoskodni tudjon a benzinnel. Ehhez szükség van a kinetikus energia-visszanyerő rendszerre."

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!