HÍREK
HÍREK : Fisichella élvezte első napját a Ferrarival

Fisichella élvezte első napját a Ferrarival

  2009.09.11. 20:44


Annak ellenére, hogy a délutáni edzést az utolsó pozícióban fejezte be, Giancarlo Fisichella elégedetten nyilatkozott a pénteki tréningek után, ahol először volt alkalma kipróbálni a Ferrari versenygépét, amivel rajthoz áll majd a szezon utolsó öt megmérettetésén.

Az olasz pilóta a délelőtti tréningen a nyolcadik helyen végzett, két pozícióval előrébb, mint csapattársa, Kimi Raikkönen, ám legjobb körét a lágyabb keverékeken ért el, miközben a többiek a keményebb abroncsokat használták.

Fisichella a második edzésen viszont csak az utolsó helyen landolt, ám lemaradása mindössze nyolc tized volt márkatársával szemben, és már most látszik, hogy sokkal jobban teljesít, mint elődje, Luca Badoer – bár ez a minimum elvárás tőle.

"Ma reggel, mikor a pályán voltam, különösen, amikor az autóhoz tartottam, nagyon ideges, és koncentrált voltam. Fantasztikus nap ez számomra. Abszolút pozitív vagyok a mai nappal kapcsolatban, természetesen még javulnom kell, de ettől eltekintve, minden rendben ment" – mondta Fisichella a riportereknek Monzában.

Az olasz versenyző egyelőre még csak ismerkedik új versenygépével, de úgy érzi, körről körre egyre jobban idomul az F60-as modellhez, jóllehet az teljesen más, mint amivel a szezon első felét teljesítette.

"Ez egy teljesen más autó, így másképp kell megtámadni a kanyarokat. Többet kell dolgozni a kormánnyal és a kapcsolókkal, mint a Force Indiánál, ahol csak a vezetésre kellett fókuszálni, ám itt sokkal elfoglaltabb vagyok. A holnapi egy újabb fontos nap lesz számomra. Fontos, hogy ismét sok kört megtegyek, és még keményebben menjek."

Bár a szimulátorban már gyakorolta, élesben most használhatta először a hibrid rendszer, ami elmondása szerint nem jelentett különösebb problémát számára, először versenymérnöke, Rob Smedley segítségével, délután pedig már egyedül próbálgatta, hogy hol a legcélravezetőbb az eszköz használata.

"Folyamatosan kapcsolatban voltam a mérnökömmel, aki segített a rádión, és én követtem az utasításait" – magyarázta. "Nem olyan nehéz, csak koncentrálnod kell rá. Délután egyedül dolgoztam, Rob segítsége nélkül, szóval folyamatosan fejlődök, és jó irányba haladok."

Úgy tűnik, hogy a Force India valóban kiválóan teljesít az alacsony leszorító erős pályákon, és a Belga Nagydíjon látottak nem a véletlennek voltak köszönhetőek, hiszen Adrian Sutil volt a pénteki nap leggyorsabb versenyzője az olasz ringen.

Arra a kérdésre, hogy nem bánja-e, hogy éppen most igazolt el egykori csapatától, az olasz pilóta a következőket felelte: "Ez nem meglepő. A Force India az utóbbi néhány versenyen nagyon erős volt, sokat fejlődtünk, és az utolsó futamom fantasztikus volt."

"Tudtam, hogy itt is gyorsak lesznek. Tudom, hogy vélhetően könnyebbek voltak, mint mi, már ami az üzemanyagszintet illeti, azonban biztos vagyok abban, hogy versenyképesek lesznek holnap."

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!