HÍREK
HÍREK : Raikkönen: A KERS önmagában semmit nem jelent

Raikkönen: A KERS önmagában semmit nem jelent

  2009.09.11. 14:21


Kimi Raikkönen úgy gondolja, a hibrid rendszer használata nem garantálja a sikert a hétvégi Olasz Nagydíjnak helyet adó Monzában. A Ferrari finn pilótája szerint nagyon nehéz lesz újabb győzelmet aratniuk a szezon hátralévő részében.

Bár sokan biztosra veszik, hogy az egyik KERS-szel szerelt autóban ülő pilóta állhat majd fel a dobogó legmagasabb fokára a hosszú egyenesekkel és kemény fékzónákkal tarkított olasz ringen, Raikkönen nem tulajdonít ilyen nagy jelentőséget a hibrid rendszernek.

"Nem hiszem" – válaszolta a finn pilóta arra a kérdésre, hogy véleménye szerint is a hat KERS rendszerrel szerelt autó (Ferrari, McLaren, Renault) fog dominálni a hétvégén.

"Más autók is vannak, melyek nagyon gyorsak lehetnek, ahogy azt számos más versenyen is láthattuk az idei évben. Remélhetőleg az elején lehetünk, de továbbra is azt gondolom, hogy egy nagyon kiélezett küzdelmet láthatunk majd a csapatok között a hétvégén."

Az egykori világbajnok az elmúlt versenynek helyet adó Belgiumban – hosszú kihagyás után – ismét felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, miután megszerezte csapata első győzelmét az idei évben.

Raikkönen azonban úgy érzi, mindez nem jelent semmit, nagyon nehéz lesz megismételniük a belga futamon látottakat, különösen úgy, hogy néhány riválisukkal ellentétben, már teljesen leállították az idei autó fejlesztését, és átcsoportosították erőforrásaikat a jövő évi projektre.

"Már eddig is tudtuk, hogy nem lesz egyszerű győzelmet aratni" – mondta. "Még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk, és nem is leszünk ott, hiszen már nem lesznek új elemek az autón az idei évben, a fejlesztéseket már korábban leállítottuk."

"Természetesen megpróbálunk még több versenyt nyerni, azonban tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű, mivel a többieknek lesznek még új elemei, nekünk viszont már nem. Úgy vélem, hogy nagyon sok függ az adott pályától, és a körülményektől. Mi mindent beleadtunk, és meglátjuk, hol leszünk."

Raikkönen természetesen ezen a hétvégén sem úszta meg a jövőjével kapcsolatos kérdéseket. Bár sokan azt gondolják, hogy belga győzelme meggyőzheti a Ferrarit, hogy igenis meg kell tartani, ám maga az érintett elmondta, hogy ennek semmi köze nincsen a jövőjéhez, mivel továbbra is érvényes szerződése van a Ferrarival 2010-re.

"Úgy gondolom, hogy a múltban mutatott teljesítményem alapján tudják, mire vagyok képes" – mondta a finn.

"Az eredmények néha nem mutatják a valós képet. Mindig is hangoztattam, hogy nem aggódom a jövőm miatt. Szerződésem van, és azon nem változtat az, hogy az első, vagy az utolsó vagyok."

"Természetesen győzni akarok, ez jó nekem és a csapatnak, de a jövőre nincs kihatással. Nem lenne szerződésem, ha nem akarnék vezetni" – tette hozzá.

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!