HÍREK
HÍREK : Räikkönen örül a negyedik spái diadalnak

Räikkönen örül a negyedik spái diadalnak

  2009.08.30. 18:17


Kimi Räikkönen negyedik alkalommal is győzni tudott Spában, amivel folytatta a Ferrari sikersorozatát. A csapat az elmúlt hetek során nagy előrelépéseket, és a négy dobogós helyezést követően, ezúttal egy diadal követte.

A finn pilóta boldog volt, hogy megszerezte Formula-1-es pályafutása tizennyolcadik győzelmét, habár tisztában van azzal, hogy ebben a hibrid rendszer is nagy szerepet játszott. "A verseny nem volt egyszerű. Az első megmérettetésen nagy volt a különbség köztünk és az élen állók között, de Barcelonában egy nagyobb előrelépést tettünk. Ez nem volt elegendő, és voltak olyan alkalmak is, amikor nem volt kaptunk új elemeket, mert már a jövő évre fókuszáltunk."

"Ezúttal sikerült megszereznünk a győzelmet, és már elég régen volt, amikor nyertem. A célom idén az volt, hogy legalább egyszer én érjek elsőként célba, hogy megszerezhessem a harmadik helyet az összesítésben. Keményen kellett harcolni ezért a diadalért. A köridők tekintetében nem mi voltunk a leggyorsabbak, de mi mentünk a leggyorsabban, és így sikerült mindenkit magunk mögött tartani." - tette hozzá Räikkönen.

A csapat is nagy tehertől szabadult meg azzal, hogy sikerült visszatérni az élre. "Bízom benne, hogy a továbbiakban is helyezéseket tudunk elérni. Itt Spában mindig jól fel tudom venni a ritmust, és kíváncsi vagyok, hogy mit tudunk majd elérni a további versenyeken."

A siker kulcsa a rajt volt, és a 2007-es esztendő bajnoka a második helyen állt, amikor az első kör után a biztonsági autó a pályára lépett. "Tudtam, hogy amikor elindul újra a verseny, meg kell előznöm Fisichellát, mert nagyjából egyszerre fogunk tankolni. Ha nem sikerült volna az után, hogy a biztonsági autó kiment, akkor talán túl nagy tempót diktáltak volna. Az első kanyarban közel akartam maradni, mert az autóm alulkormányozott volt, és fent a dombtetőn letértem a pályáról, de hibrid rendszernek köszönhetően sikerült megelőznöm. Tudtam, hogy a versenyen minden rendben lesz ha nem követünk el semmi nagyobb hibát."

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!