HÍREK
HÍREK : Kimi: Egyesek jobban aggódnak a jövőm miatt, mint én!

Kimi: Egyesek jobban aggódnak a jövőm miatt, mint én!

  2009.08.28. 08:42


A Ferrari finn világbajnoka szokásához híven nyugodtan, kimérten nyilatkozott az őt kérdező riportereknek.

Ha a sajtón múlna, Kimi Räikkönen a WRC-ben (Rali-világbajnokság) versenyezne, addig a kétszeres spanyol bajnok, Fernando Alonso vörösbe öltözne, és a „Jégember” helyét foglalná el.

Räikkönen többek között árnyaltan érintette a róla megjelenteket, valamint beszélt még az idei évről, a 2010-es szezonról, és természetesen a Belga Nagydíjról is ejtett néhány szót.

Kimi Räikkönen: Nem aggódom a szerződésem miatt. Más emberek úgy tűnik, jobban aggódnak, mint én. Van egy szerződésem, de nem én vagyok az egyetlen, aki döntéseket hoz. Nem gondolok rá. Mindegy mi történik. Biztos vagyok benne, hogy találok valamit, amit csinálhatok.

K.R: Mint versenyző, a lehető legtöbbet adtam a versenyeken. De volt pár olyan verseny, ahol nem teljesen voltam elégedett azzal, ahogy a dolgok mentek. Ez persze benne van. Nem lehet úgy végigcsinálni egy szezont, hogy minden tökéletesen megy.

K.R: Természetesen nyerni akarunk, és a legjobbat nyújtani. Sajnos momentán nincs a kezünkben a megfelelő csomag ehhez. Ez az F60-as már sokkal nem lesz erősebb, mivel a Ferrari úgy döntött, hogy mostantól a 2010-es fejlesztésekre koncentrál.

K.R:
Ha harcban lennénk a világbajnoki címért, akkor érdemes lenne fejleszteni az idei autót. De a jelenlegi helyzetben ez rossz döntés lenne, mert azzal időt veszítenénk a következő évre. Semmi értelme nem lenne, ha most óriási erőfeszítések árán nyernénk, egy, vagy két futamot. A cél az, hogy a Ferrari visszatérjen a csúcsra. Így is lesz még néhány olyan pálya, ahol lesz esélyünk jó eredményt elérni.

K.R: Hol állunk most? Hm… Pontosabb választ erre a kérdésre csak az első nap után fogunk kapni. Teljesen felesleges találgatni. Mindenki áll valahol, ahogy mi is. A KERS nagy segítség lesz, különösen az első kanyar után, mivel ott felfele vezet az út, valamint az utolsó kanyarból kijőve.


Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!