HÍREK
HÍREK : Schumacher: Massa az első számú versenyző a Ferrarinál

Schumacher: Massa az első számú versenyző a Ferrarinál

  2009.08.27. 14:33


A hétszeres világbajnok elhintette, hogy a Scuderia Ferrarinál a jelenleg lábadozó Felipe Massa számít az elsőszámú pilótának.

Felipe Massa egyre jobban, és jobban van. Még mindig csak egy hónap telt el súlyos fejsérülése óta, de az állapota rendkívül sokat javult.

A „kis” brazil holnap az Amerikai Egyesült Államokba utazik, ahol újabb vizsgálatokat fognak elvégezni rajta.

Ezúttal korábbi csapattársa, a Formula-1 történetének legsikeresebb pilótája, Michael Schumacher mondott róla pár szót.

„Nagyon jó látni azt, hogy Felipének ilyen jól halad a felépülése. Ahogy azt Valenciában is mondtam, mindannyiunknak hiányzik, és már nagyon várjuk vissza őt. Ő volt az első számú versenyzőnk, és azt akarjuk, hogy a lehető leghamarabb visszatérjen.” – kezdte mondandóját Michael Schumacher.

„Most az a legfontosabb, hogy teljesen felépüljön, és makkegészségesen legyen. Hatalmas balesetet élt túl. Sokan úgy gondolják, hogy pikk-pakk felépül az ember, de én tudom, hogy ez nem így van. Időt kell adni Felipének, és nem szabad nyomást helyezni rá.” – folytatta Schumacher.

„Nincs kétségem afelől, hogyha visszatér, olyan erős lesz, mint előtte volt. Amikor én visszatértem a lábtörésemből, frissebb voltam, mint valaha. Teljesen feltöltődtem. Ha minden jól megy, és úgy lesz, ahogy gondolom, akkor talán erősebb lesz, mint valaha.” – zárta le.

Továbbra sem lehet tudni, hogy Massa mikor tér vissza. A legvalószínűbb az, hogy a hazai versenyhétvégéjén, a Brazil Nagydíjon ül vissza az F60-as Ferrariba, és áll ismét rajthoz a Forma-1-ben.

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!