HÍREK
HÍREK : Kimi mindent megtesz a győzelemért Belgiumban

Kimi mindent megtesz a győzelemért Belgiumban

  2009.08.26. 10:05


Kedvenc pályáján, Spa-Francorchamps-ban is folytatná az elmúlt futamokon mutatott jó teljesítményét Kimi Räikkönen. A 2007-es világbajnok bízik benne, hogy az F60-as a gyors kanyarokkal teli belga pályán is jól fog működni, és harcban lehet negyedik győzelméért az Ardennek-beli pályán.

Az Európa Nagydíjon harmadik helyen célba érő finn elégedett a Ferrari utóbbi néhány versenyen mutatott formájával, hiszen sikerült teljesíteni a kitűzött célt, hogy az első három hely valamelyikéért harcoljanak.

"Valenciában a hatodik helyről sikerült jó rajtot produkálni, majd újabb helyet előrelépve a dobogóra állni. Egyértelműen a legjobb idei hétvégéim közé tartozik, akárcsak a monacói vagy a budapesti"- tekintett vissza a valenciai versenyre Räikkönen.

"Néhány nap múlva azonban már ismét pályán leszünk, következik a Belga Nagydíj. A fő célkitűzés, megismételni az elmúlt futamok eredményét, azaz ismét dobogós helyen végezni. Mindig is szerettem Spában versenyezni, többször sikerült már nyerni ott pályafutásom során alacsonyabb kategóriákban. Nagyon élvezem a vezetést a pályán, 44 kör talán nem is elég"- mondta a finn klasszis a Ferrari futam-előzetesében.

"Tavaly az eső miatt minden rosszul végződött, mivel a falnak csapódva fejeztem be a versenyt. Mindent a győzelemre tettem fel, nem volt veszítenivalóm. Idén kissé más a helyzet, mivel nem olyan az autónk, amivel a legmagasabb szinten tudnánk teljesíteni. Azonban mindent bele fogunk adni, talán még többet is, hogy jó eredményt érjünk el. A gyors kanyarok miatt nagyon jó beállításokra van szükség. Az előzés nem túl gyakori az idei évben, úgyhogy nagyon fontos, hogy jól szerepeljünk az időmérőn. A rajtnál a KERS ezúttal is jól fog jönni."

Az olasz csapat célja a konstruktőri bajnokságban elfoglalt harmadik hely megtartása. A feladat nem igérkezik könnyűnek, hiszen előnyük mindössze öt pont az utóbbi futamokon megtáltosodó McLaren előtt, ráadásul a csapat leállt az idei autó fejlesztésével és minden erőforrásukkal a 2010-es modellre koncentrálnak.

Räikkönen eddigi Forma-1-es pályafutása alatt három alkalommal győzött Spa-Francorchamps-ban, és ugyanennyiszer kényszerült a futam feladására.

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!