HÍREK
HÍREK : A Ferrari engedélyezné a harmadik autó indítását

A Ferrari engedélyezné a harmadik autó indítását

  2009.06.29. 15:07


A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint a sport a legnagyobb nyertese az FIA és a FOTA közötti békekötésnek, azonban figyelmeztetett, hogy ki kell használni a lehetőségeket, és mindent el kell követni azért, hogy javítsanak a Forma-1-en.

A csapatok szövetsége múlt héten, a Motorsport Világtanács szerdai ülésén egyezett meg az irányító testülettel, mellyel elhárult a rivális széria útjára indításának veszélye, és megmenekült a Forma-1.

A FOTA és a Ferrari elnöke, di Montezemolo természetesen örül az egyezségnek, ugyanis meggyőződése, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor egy szebb jövő elé néz a Forma-1.

Az elnök azonban elmondta, hogy most mindent el kell követniük azért, hogy az FIA-val közösen egy olyan tervet dolgozzanak ki, amely minden téren javít a sporton, és több nézőt vonzz a versenypályákra.

"Először is, úgy gondolom, hogy amit megkaptunk az három nagyon fontos elem – stabilitás, kisebb költségek – ami azt jelenti, hogy visszatérünk az 1990-es évek szintjére, és maga az F1, ami mindennél fontosabb, és ami továbbra is F1 marad, nem válik F3-má. Ez pedig kulcsfontosságú volt számunkra" – mondta di Montezemolo a Ferrari weboldalán.

"Természetesen mindenen javítanunk kell, és ezért is akarunk még jobban belefolyni a döntéshozásba, mert több rajongót akarunk a pályákon, olcsóbb jegyeket, ugyanis manapság a jegyárak nagyon magasak, és több látvány kell."

Már korábban volt szó arról, hogy egyes csapatok akár harmadik autót is indíthatnak, ezzel feltöltve a rajtrácsot, a Ferrari elnöke elhintette, hogy őket komolyan érdekelné egy ilyen felállás, mert véleménye szerint a harmadik autók feldobnák a küzdelmet.

"Esetleg lehetőség van arra, hogy néhány csapat, vagy mindegyik egy harmadik autót is futtathasson, hogy több legyen az előzés, de növelnünk kell a technológiai kutatást, extrém teljesítményt, és magát a versenyzést" – tette hozzá di Montezemolo, aki egyszer s mindenkorra véget szeretne vetni a vitáknak a sportban.

"Elégedett vagyok az egyezséggel, és nem lepett meg, mert megértem a nézőket, akik egyre bosszúsabbak a sok vita miatt – a sajtóanyagok, tisztázatlan szabályok, és a félévente változó szabályok miatt."

"Stabilitásra és békére van szükségünk. Szeretjük a Forma-1-et, mindig is egy olyan Forma-1-et akartunk, ami extrém – extrém a technológia és a verseny terén. A legjobb versenyzők, a legjobb csapatok, a legjobb autók, ez az, amit mindig is akartunk" – tette hozzá az elnök.

Még nincs hozzászólás.
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT