Hírek

Vettel: Nehéz lesz megvédenem a címem

2011.01.28. 18:22, Évii

Sziasztok. Sajnálom hogy csak most van hír, de nemrég értem haza. Kimiről nem találtam semmit, inkább Sebről és a Forma1-ről hoztam a híreket :) Holnap nem tudom hogy jövök-e, mert programom van és tanulnom is kell még -.- Remélem Kriszti holnap már jön.

http://i52.tinypic.com/121vihj.png
Vettel: Nehéz lesz megvédenem a címem
„Maximálisan bízom a csapatomban, és tudom, hogy remek munkát végeznek, de nem bízhatom el magam. Biztos vagyok benne, hogy kemény munka lesz megvédeni a címemet, de erre fogok törekedni. Fernando (Alonso)  újra nagyon erős lesz a Ferrarival, addig a McLaren és a Mercedes is ott lesz elől. Senkit nem szabad leírni, hiszen még ott van annak is a lehetősége, hogy egy csapat meglepetést okoz. Ezt soha nem tudhatod előre.” – tette hozzá Vettel.
Vettel kezdi a Red Bull tesztprogramját
"A második nap attól függ, hogyan működik az autó az első napon, de valószínűleg Seb dolgozik majd délelőtt és Mark délután" - közölte a Red Bull szóvivője.
A fokvárosi verseny megrendezése máris akadályba ütközik
"Minden új eseményt meg kell vizsgálnia a város társadalmi és turisztikai szempontjából és azt, hogyan lehet hosszú távon megtartani. A résztulajdonosoknak óvatosan kell gondolkozniuk, mielőtt a végső döntést meghozzák, különösen annak fényében, hogy Fokváros a turizmusra koncentrál."
Ecclestone szívesen lenne Vettel apósa
Bármennyire is kedvére lenne azonban Ecclestone-nak Vettellel és egyik lányával kapcsolatos elképzése, talán nem árt, ha a milliárdos nem éli bele magát a kerítő szerepébe, hiszen a hírek szerint nemcsak hogy mindkét lányának, Petrának (22) és Tamarának (26), de Vettelnek is van párja.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
2011.07.27. 08:03
BrittJANNA20
According to my analysis, millions of people on our planet receive the business loans at well known creditors. So, there's a good possibility to find a short term loan in all countries.
2011.01.29. 18:40
Kittina

Na figyeljetek: nem várhatjátok el, hogy Éviinek és Krisztiiinek a hétvégéje, sőt az összes napja abból álljon, hogy üljön a gép előtt és várja egyenként  a híreket. Azért ezt Ti se gondolhatjátok komolyan....

2011.01.29. 18:22
Évii

Bocsi, de mostanába vannak fontosabb dolgaim is mint a lap... Különben is azt hittem jön Kriszti, de látom ma se volt. Remélem ezért is én leszek lecseszve.

2011.01.29. 14:01
Lilla

Igazat kell adnom sajna! Vhogy már nem olyan az oldal,mint régen....

2011.01.29. 12:23
szandika

ketten vagytok , mégse tudtok frisselni hamarabb . tegnap megjelent nagyon sok kép sebről , és azokat is fel kellene tenni . mi lesz itt hamarosan ?

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT