HÍREK
HÍREK : Matti Räikkönen mindent megadott a fiának

Matti Räikkönen mindent megadott a fiának

saját fordítás!  2010.12.23. 17:47


Kimi Räikkönen apja nem kímélte magát, amikor a fia támogatásáról volt szó. A cél nem szakmai, hanem hobbiként indult a család számára.

„Néha néztem az apukákat, akik mindig próbálták a gyermekeiket az álmuk felé terelni. Szomorú volt látni, hogy sokszor kritizálták őket a cél érdekében. Úgy éreztem, hogy ez nem jó dolog.” – mondta Matti még 2008-ban.

Ugyanebben az interjúban azt mondta Matti, hogy a versenyek elején el volt bűvölve.
„Nekünk apukáknak meg kell tennünk mindent. Mint például gokartban. Stockholmtól a Garda tóig, Olaszországba utaztunk; 2500 km-t tettünk meg. Csak egyszer álltunk meg, hogy mosdóba menjünk. Kezdetben saját ételt csomagoltunk, mert drágák voltak a benzinkutakon és túl sok időt vett volna el tőlünk.”

Kimi rendkívüli tehetség, aki korán került be a motorsport világába.

Az egyik interjú során nevetve mondta:
„Az elmúlt években már csak Monacoba és Spaba mentem el. Régebben gyakrabban jártam ki a versenyekre. Manapság már túl sok dolgom akad a kertben”

Mattit gyakran megkérdezték, hogy képes-e foglalkozni a veszéllyel, ami a fiára néz minden verseny alkalmával – beleértve a kockázatokkal.

„Nem érzem a félelmet, de persze minden versenyt idegesen nézem végig. Bármi megtörténhet. Kimi autójával az évek során sok probléma volt, így már megszoktam.”

Az édesapának gyakran kellett válaszolnia arra a kérdésekre, ami a fia személyiségével foglalkoztak.

„Azt hiszem, igaza van, hogy ragaszkodik a hitelességéhez. Úgy, mint én: ha nem vagyok elég jó, mint én, akkor nem kell elég jónak lennem.” – foglalta össze.


saját fordítás!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG