HÍREK
HÍREK : Vettel: Negatív oldalai is vannak a világbajnoki címnek

Vettel: Negatív oldalai is vannak a világbajnoki címnek

f1-live.hu  2010.12.13. 15:55


Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német hőse elárulta, negatív dolgok is származnak abból, hogy ő lett a Formula-1 legújabb bajnoka.

Seb természetesen jobb versenyző szeretne lenni, ám emberként ugyanaz maradna.

Sebastian Vettel a tavalyi szezon óta különösen nagy érdeklődésnek van kitéve. Most, hogy 2010-ben felért a csúcsra, és a legnagyobb kategóriában is bajnoki címet ünnepelt, egy csapásra ő lett a legfoglalkoztatottabb pilóta a mezőnyben.

„Érdekes, mert soha nem törekedtem arra, hogy a címlapokon szerepeljek. Nyílván egy bizonyos szintig jó érzés ez, de mint sokan mások, én is szeretek nyugodtan lenni. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ez a Formula-1, mely komoly kötelezettségekkel is jár.” – kezdte Vettel.

„Most, hogy bajnok lettem, a sajtó és a közvélemény még nagyobb nyomást helyez a válladra, és az elvárások is nagyon magasak.” – folytatta Seb.

„A célom az, hogy megvédjem az idén megszerzett címemet, és jobb versenyző legyek, sokat fejlődjek. Ez mindennél fontosabb számomra, valamint az, hogy jól érezzem magam. Számomra fontosabb az, hogy gyors autóban üljek, és egy jó környezetben versenyezzek, mint az, hogy hatalmas pénzeket keressek. Ugyanaz az ember vagyok, aki 4 hete voltam, és az is maradok.” 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG