HÍREK
HÍREK : A Red Bull nem hagyja ki az első kollektív tesztet

A Red Bull nem hagyja ki az első kollektív tesztet

f1vilag.hu  2010.12.03. 16:19


Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint a Red Bull Racing alakulata az elmúlt évben alkalmazott módszerrel ellentétben mindent megtesz azért, hogy már az első kollektív teszten pályára vigye vadonatúj versenyautóját – vagy legalábbis annak néhány elemét.

A 2011-es idényre való felkészülés hivatalosan február 1-jén veszi majd kezdetét, a mezőny ugyanis Valenciába látogat, ahol három napon keresztül róhatják majd a köröket – a tervek szerint a többség már a következő idényre szánt autójával.

A Red Bull alakulata tavaly nem vett részt az első téli tesztsorozaton, mivel a csapat főtervezője, Adrian Newey szeretett volna minél több időt eltölteni a szélcsatornában a versenygép fejlesztésével.

Habár az RB6-os konstrukció nyers tempó tekintetében idén minden vetélytársát felülmúlta, megbízhatóság terén komoly problémákkal kellett szembenézniük. Akárcsak 2009-ben, 2010-ben sem sikerült dobogóra állniuk az év első két versenyén.

A csapatot irányító Christian Horner elmondta, bízik abban, hogy idén jobb formában kezdik majd a szezont.

„Elkerülhetetlenül nyomást jelent egy csapat számára, ha nem rendelkezik olyan komoly forrásokkal, mint némely más istálló, de idén remekül kiküszöböltük ezt a problémát” - mondta a szakember, kinek csapata idén mind az egyéni, mind a konstruktőri világbajnoki címet elhódította.

„Az RB7-es konstrukciót illetően nagy kihívás vár ránk a szabályváltozások miatt és hosszú órákat fektetünk majd a fejlesztésébe, ez biztos, de meggyőződésem, hogy megfelelő formában leszünk majd.”

A 2011-ben bevezetendő új szabályok – beleértve a kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS) visszatérését, az állítható hátsó szárnyak bevezetését, valamint a dupla diffúzor betiltását – miatt az előszezoni tesztek óriási jelentőséggel bírnak, ennek ellenére nem elképzelhetetlen, hogy Adrian Newey ismételten tovább kíván dolgozni a konstrukción a szélcsatornában.

Ebben az esetben a csapat feltehetően a 2010-es versenyautót viszi majd pályára, hiszen többek között a Pirelli abroncsairól is rengeteg információt kell gyűjteniük.

Christian Horner az Autosportnak nyilatkozva megerősítette, a Renault által kifejlesztett KERS rendszer bizonyos elemeit integrálják majd saját fejlesztésükbe, és azt használják majd az idény során. A csapat ugyanis dolgozott saját hibrid rendszerén 2009-re, ám végül soha nem használták azt éles körülmények között.

„A megállapodás értelmében a Renault elemeit integráljuk majd saját fejlesztésünkbe. Lesznek pályák, ahol ez kiválóan használható lesz, azonban lesznek olyanok is, ahol kevésbé. A legtöbb élcsapat – ha nem az összes – használni fogja majd a KERS-et a következő szezon versenyein.”

A brit lap mindemellett úgy értesült, a Red Bull motorszállítója, a Renault továbbra is keményen lobbizik a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) azért, hogy bizonyos módosításokat végezhessen aggregátjain, mivel azok szakértők szerint 20-30 lóerőel gyengébbek a Mercedes erőforrásainál.

Habár jövőre komoly szabályváltozások lépnek életbe, a Red Bull autójának koncepciója alapvetően változatlan marad. Christian Horner úgy véli, riválisaik tévednek, ha azt hiszik, hogy az energiaital-gyárosok visszaesnek 2011-ben.

A szakember szerint a dupla diffúzor betiltása is az ő malmukra hajthatja a vizet.

„Jó teljesítményt tudtunk nyújtani a szimpla diffúzorral, még mielőtt átálltunk a kettős megoldásra. Jó kezdőpontot találtunk a fejlesztéséhez.”

„Nem becsüljük alá riválisainkat, de az idei teljesítményünk láttán bolondok lennének, ha ők is alábecsülnének minket. Az elmúlt két szezonban nekünk volt a leggyorsabb autónk, de sok dolognak össze kell állnia és elég komoly szabályváltozások jönnek.”

„Jó formában leszünk az idény első versenyére, a Bahreini Nagydíjra.”

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG