HÍREK
HÍREK : F1-live.hu: Az év versenyzője, az év csapata, az év csapatfőnöke...

F1-live.hu: Az év versenyzője, az év csapata, az év csapatfőnöke...

f1-live.hu  2010.11.21. 14:10


A Formula-1 2010-es szezonja igencsak eseménydús, és drámai volt.

A következő sorokban hősök, negatív hősök, kitüntetettek, leszerepelt versenyzők és csapatok kerültek középpontba. 

Az év versenyzője
Fernando Alonso

A kétszeres spanyol világbajnok álma teljesült, 2010-ben csatlakozhatott a Formula-1 történetének legsikeresebb csapatához. Fernando nagy tapasztalattal bír, ám mindezek ellenére hatalmas kihívással találta szembe magát, még akkor is, ha egy pillanatra sem kellett figyelnie csapattársa (Felipe Massa), aki igen gyenge teljesítményt nyújtott. Alonso gyakorlatilag a hátán cipelte a csapatot, és a kezdeti hibák után magára talált, és újra konstans teljesítményt nyújtott. Messze neki köszönhető az, hogy a Ferrari idén eredményes tudott lenni. A spanyol mindent kihozott az autójából, és ő volt az erő a csapatnál.

Az év csapata
Renault

A francia istálló a sírból jött vissza, miután tavaly év végén a Genii Capital, egy luxemburgi befektető cég megvásárolta a csapat tulajdonrészének 75%-át. Senki, talán még a Renault sem számolt azzal, hogy ilyen versenyképesek, és eredményesek lesznek. A gárda néhány buta hibát leszámítva összességében remek munkát végzett. Egy olyan autót építettek, és fejlesztettek, melynek megépítése a bizonytalan helyzet miatt hetekig csak szünetelt.

Az év leggyengébb csapata
Hispania

Kétség nem fér hozzá, hogy a spanyol újonc messze a leggyengébb istálló volt idén. A Dallara által megépített autóba volt potenciál, látva azt, hogy nem egyszer meg tudta közelíteni a szintén újonc Virgin gépeit, de mivel egy darab fejlesztés sem (!) került fel az autóra, nem tudták tartani a tempót.

Az év csapatfőnöke
Martin Whitmarsh

A McLaren-Mercedes első embere méltóan helyettesíti a talán a háttérből irányító Ron Dennis-t. Az istállónál egy pillanatra sem lehetett azt látni, hogy bármelyik pilótával is kivételeznének. Whitmarsh összetartotta a csapatot, és lelket vert a versenyzőibe.

Az év autója
Red Bull RB6

Ha létezik egyszerű kérdés, akkor ez az. Adrian Newey gyakorlatilag mindent beleszerelt az autóba, amit az "ABC-ben" talált, ezzel rendesen feladva a leckét a riválisoknak. Hiába a gyengébb motorerő, aerodinamikailag messze a legjobb és leggyorsabb autó volt idén a mezőnyben az RB6 fémjelezte gép.

Az év vesztese
Fernando Alonso

Alonso 8 pontos előnnyel érkezhetett meg az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjra. A spanyol talán kissé túlságosan is óvatos volt a rajtnál, de az elbukott címet egyedül a csapatának köszönheti.

Az év legnagyobb csalódása
Felipe Massa

A brazil pilótától mindenki azt várta, hogy meg fogja nehezíteni a spanyol dolgát, ehhez képest a Német Nagydíjtól eltekintve egy versenyzője volt a Ferrarinak. Massa idén nem egyszer kiábrándító teljesítményt nyújtott, mely talán nem feltétlen volt méltó a márkához.

Az év legnagyobb meglepetése
Mark Webber

A Red Bull-Racing ausztrál pilótáját kis híján mindenki leírta a szezont megelőzően, aki él és mozog. Ehhez képest Mark élete formájában versenyzett, és az utolsó pillanatokig esélyes volt a címre. Bánatára az utolsó futamon nyújtotta idei leggyengébb formáját, melynek köszönhetően egy pillanatra sem volt esélye a bajnoki trófeára, noha 8 ponttal számolt kevesebbet az éllovasnál.

Az év újonca
Nicolas Hülkenberg

Kezdetben erősen Vitaly Petrov (Renault) felé billent a mérleg, majd egy csapásra minden megváltozott. Petrov elkezdett hibázgatni, olykor nagyokat, addig a Williams német pilótája szép csendben, de megérkezett a veterán Rubens Barrichello nyakára. Nicolas a Brazil Nagydíjon az első rajtkockából indulhatott, ami bizonyította, hogy valóban nagy tehetségről beszélünk.

Az év legjobb futama

Abu Dhabi

Ezt a kérdést nagyon sok oldalról meg lehet közelíteni. Az évadzáró nagydíjon négy versenyző volt esélyes a címre, és az utolsó pillanatokig kérdéses volt az, hogy ki nyer. Noha nem láthattunk sok előzést az 55 kör alatt, de az izgalom és a dráma sem maradt el. A bokszkiállások hosszú évek óta nem voltak ilyen izgalmasak, mint akkor vásárnap.

Az év legrosszabb futama
Bahrain

Az évadnyitó után sokan megkongatták a vészharangot, de szerencsére nem volt szükség változtatásra a szabályokat illetően, egyszerűen ennyit tud a sivatagi pálya.

Az év botránya
Németország – Ferrari

Az idei év is bővelkedett botrányokban, de mindközül a Hockenheim-ben „elengedős játék” volt a legnagyobb. Felipe Massa egy illegális, kódolt csapatutasítás után elengedte a spanyol csapattársát, amiért a csapat 100 ezer dolláros büntetést kapott.

Az év negatív hőse
Vitaly Petrov

Spanyolország és az Alonso szurkolók az orosz újoncot tették felelőssé az elbukott bajnoki címért, noha Vitaly csak versenyzett, végezte a dolgát, és mindezt fair módon tette.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG