HÍREK : Vettel: Ez nem egy szerencsés világbajnoki győzelem |
Vettel: Ez nem egy szerencsés világbajnoki győzelem
f1-live.hu 2010.11.21. 14:08
A Red Bull-Racing német pilótája elmondta, szerinte élete első bajnoki címe nem a szerencsén múlott.
Sebastian rámutatott arra, hogy mennyi minden történt vele a 2010-es idényben.
Vettel az utolsó futamra 15 pontos hátrányban érkezett meg, így gyakorlatilag esélytelen volt a bajnoki címre. Seb nem adta fel, küzdött, és végül meg is nyerte a sorozatot, miután Fernando Alonso csapata, a Ferrari csúnyán eltaktikázta magát.
Sebastian Vettel
Közvetlen az Abu Dhabi-ban tartott vasárnapi ünnepség alvás nélkül felugrottunk a repülőre és Ausztriába mentünk, ahol már vártak minket, és sok kérdést tettek fel. Az este egy kis partival zárult. Másnap az Egyesült Királyság volt a célpont egy hasonló kitérővel Salzburgban. De ez igazán különleges volt, mert ismét a csapattal lehettünk, beleértve a srácokkal a gyárban, akik lehetővé tették ezt az egészet. Szerdán este újra Abu Dhabi-ban voltam. Kemény napok voltak ezek, mivel szinte semmit nem aludtam.
Most nagyon boldog vagyok azzal, amit elértem. A valóság az, hogy nem fontos számomra az, hogy én vagyok a legfiatalabb bajnok. Sokkal inkább az számít, amit eddig elértünk. Futamokat és világbajnokságot nyertünk. Most egyszerűen élvezem a siker ízét, majd a családdal és a barátokkal közösen ünnepelni fogok. Egy kicsivel később elkezdek összpontosítani a következő szezonra, és arra, hogy megvédjem a világbajnoki címemet.
Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik azt mondják, hogy csak szerencsém volt. De ha megnézzük a szezont, akkor sok negatív pillanat volt számomra, és megkérdeztem magamtól, miért én? A végén kihasználtuk a lehetőséget, míg a többiek nem. Ez ennyire egyszerű.
|