HÍREK
HÍREK : Amit nem mindenki tud Vettelről

Amit nem mindenki tud Vettelről

a5.hu  2010.11.20. 15:11


A Forma-1 királyává koronázták vasárnap Sebastian Vettel, akiről összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert érdekességet frissen megszerzett világbajnoki címe alkalmából.

Sebastian Vettel hamar megtanulta, hogyan tartsa távol magánéletétől a sajtót, így viszonylag keveset tudni róla azon kívül, hogy borzasztó gyorsan vezet, és szinte mindent a legfiatalabbként ért el a Forma-1-ben. Világbajnoki címe alkalmából összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet.

● Az elmúlt évek világbajnokaival ellentétben neki nincs második, harmadik, negyedik, vagy éppen középső neve: Fernando Alonso Díaz, Kimi-Matias Räikönnen, Lewis Carl Davidson Hamilton és Jenson Alexander Lyons Button után ő valóban Sebastian Vettel névvel jött a világra.
● Szintén szokatlan a jelenlegi élmezőnyből, hogy népes családból származik, három testvére is van: a 27 éves Stefanie, a 25 éves Melannie és a 11 éves Fabian.
● Kedvenc tantárgyai a fizika és a testnevelés voltak - ezek nem haszontalanok egy forma-1-es versenyző esetében -, érettségijét pedig 2,8-as átlaggal teljesítette (ami nálunk körülbelül erős 3-ast jelent).
● 17 évesen szerezte meg a jogosítványát, pedig akkor még 18 év volt a korhatár Németországban - érthető módon azonban kivételt tettek vele.
● Kedvenc filmje a Brian élete a Monty Pythontól.
● Állítólag remekül tudja utánozni Franz Beckenbauert és Boris Beckert.
 ● Még gimnáziumban ismerkedett meg jelenlegi barátnőjével, Hannával, akit azóta is dugdos a nyilvánosság elől - a lány egyébként Baden-Württembergben tanul textilismeretet, ezért is látni olyan ritkán versenyhétvégéken. "Más se viszi be a barátnőjét a munkába" - viccelődött egyszer Vettel.
● Minden országban, ahová eljut, megtanul néhány helyi szót - ennek köszönhetően már vagy 20 nyelven meg tud szólalni.
● Gyűjti a baseball sapkákat és a napszemüvegeket, azonban csak az Oakley márkájú termékek jöhetnek nála szóba.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG