HÍREK : A Toro Rosso technikai vezetője szerint Vettel Sennára emlékeztet |
A Toro Rosso technikai vezetője szerint Vettel Sennára emlékeztet
motorsportal.hu 2010.11.19. 14:45
A Toro Rosso technikai vezetője, Giorgio Ascanelli úgy véli, hogy Sebastian Vettel hasonló versenyzői kvalitásokkal rendelkezik, mint a háromszoros bajnok, Ayrton Senna. Az olasz szakember a Toro Rossónál együtt dolgozott a Formula-1 új bajnokával, és együtt ünnepelték a német pilóta első futamgyőzelmét a 2008-as Olasz Nagydíjon.
Ascanelli, aki a kilencvenes évek elején Sennával is együttműködhetett, az Autosportnak adott interjúban elmondta, hogy Vettel tehetségét már a közös munka elején felismerte. "Nagyon szerencsés vagyok, hogy a pályám kezdetén és végén is szembe találhattam magam a tökéletességgel. Már két éve is mondtam, hogy Sebastian bajnok lesz, és így is lett."
"Azt nem tudjuk, hogy mennyi címet fog nyerni. Hogy Ron Dennist idézzem, relatíve könnyű megnyerni a bajnoki címet, azonban nagyon kemény dolog folyamatosan az élen harcolni. Ez egy nehéz feladat, azonban úgy vélem, hogy Sebastian meg tudja csinálni. Hosszú ideig versenyképes lehet."
A szakember a Münchner Tageszeitung hasábjain elmondta, hogy Vettel egyik nagy titka az intelligencia. "Sebastian nagyon fiatal, de rendkívül intelligens. Vannak versenyzők, akik ugyan gyorsak, de fogalmuk sincs arról, hogy ennek mi az oka. Vettel gyors és tudja is, hogy miért. Emellett senki sem fékez úgy, mint ő. Azzal, ahogyan a gumikkal bánik, a világ legjobb versenyzőjére emlékeztet, nevezetesen Ayrton Sennára."
|