HÍREK
HÍREK : Exkluzív - Találkoztunk a világbajnokkal a Hangar-7-ben!

Exkluzív - Találkoztunk a világbajnokkal a Hangar-7-ben!

motorsportal.hu  2010.11.17. 17:50


Újságírók hada leste hétfőn a salzburgi reptéren, hogy a Red Bull győztes négyese – Sebastian Vettel, Mark Webber, Christian Horner és Adrian Newey – megérkezzen Abu Dzabiból. A világbajnok csapat vezetőii és versenyzői a döntő futam helyszínéről egyenesen Ausztriába utaztak, ahol előbb egy élő tévéműsorban léptek fel, kedden pedig egy sajtótájékoztató várt a világbajnokokra.

Míg Horner, Webber és Newey urak pontosan érkeztek a salzburgi energiaital-gyártó impozáns rendezvénycsarnokába, a Hangar-7-be (amelyet az idén befuccsolt Red Bull Air Race sorozat ihletett) a világbajnok, Sebastian Vettel néhány percet váratott magára.

Elsőként a csapatvezető, Christian Horner kért és kapott szót, aki elmondta: még napokra lesz szükségük ahhoz, hogy tudatosuljon a csapattagokban, mit is vittek véghez. "Még eltart egy ideig, amíg felfogjuk, hogy mi is történt. Egy év alatt két bajnoki címet is szereztünk, ami fantasztikus eredmény!"

A világbajnok RB6-os autó megálmodója, Adrian Newey a Williams és a McLaren csapatnak is tervezett már bajnoki autót, a Red Bull Racinggel szerzett siker mégis különleges a számára. "Amikor csatlakoztam a csapathoz, sokan figyelmeztettek. A Red Bull fejlődése fantasztikus volt, ahogyan az is, hogy ide eljutottunk" - fogalmazott az angol tervezőzseni.

Newey rövid beszéde után végre megérkezett a világbajnok is. Vettel kezet rázott "szeretett" kollégájával, ámde mindketten siettek leszögezni, hogy sikerült tisztázni a kettőjük közötti nézeteltéréseket. (Mintha lett volna már erre precedens idén, a Török Nagydíj után...) "Négyszemközt beszélgettünk egy kicsit, több téma is terítékre került. Megbeszéltük a dolgokat, mint férfi a férfival" – jelentette ki Webber. Az újdonsült bajnok megerősítette, hogy rendezték a dolgokat: "Természetes, hogy nem volt rózsás a kapcsolatunk, de már mindent megbeszéltünk."

Az ausztrál pilóta ezt követően leszögezte, hogy nem sajnálja a világbajnoki győzelmet Vetteltől. "Nem irigykedem, megérdemli ezt a nagy figyelmet. Ami engem illet, én nem álmodok Sebbel – más álmaim vannak" – tette hozzá csipkelődve Mark.

A Formula-1 legfiatalabb bajnoka elmondta, hogy egyelőre szokatlan számára a nagy felhajtás. "Amikor Münchenben landolt a gépem, különös érzés volt az újságok címlapján meglátni a rólam készült fotókat. Büszke vagyok arra, amit elértünk és szeretném élvezni ezeket a pillanatokat. Idővel biztosan lecsillapodnak a kedélyek, de az is biztos, hogy a hétvégén történteket soha nem fogom elfelejteni."

A Red Bull Racing négyese Salzburgból egyenesen a Milton Keynes-i bázisra utazott, hogy együtt mondjanak köszönetet az ottani szakembergárdának, s közösen ünnepelhessenek a teljes csapattal. De Sebastian Vettel számára ezzel még nem ér véget a hét, a 23 éves pilóta visszatér Abu-Dzabiba, ahol pénteken és szombaton teszteli a Pirelli abroncsait.

A világbajnoki cím bizony kötelezettségekkel is jár...

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG