A Magyar Nagydíj 1986 óta megszakítás nélkül szerepel a Fomrula-1-es világbajnokság versenynaptárában, így 2010-ben, immáron 25. alkalommal látogatnak el hazánkba a világ legjobb pilótái, akik szokás szerint ádáz harcot vívnak egymással a bajnoki címért.
Az RTL Klub szakértője, Czollner Gyula szerint a mogyoródi aszfaltcsík azon csapatoknak kedvezhet, amelyek Monte-Carlóban jól teljesítettek, és ha elfogadjuk – és miért ne tennénk így – „Gyulám” vélekedését, akkor a Red Bull és a Renault pilótái lehetnek harcban a győzelemért. A statisztikai azonban nem az említett csapatok pilótáinak a sikereit ígéri.
Sebastian Vettel ugyanis pályafutása során eddig háromszor versenyzett hazánkban, de még egyszer sem sikerült pontszerző helyen célba érnie (kétszer kiesett, 2007-ben pedig 16. lett). A német csapattársa, Mark Webber F1-es karrierje során már nyolcszor járt a Hungaroringen, és mindössze háromszor tudott pontot szerezni, tavaly például 3. lett.
Roberto Kubica négy Magyra Nagydíjon vett részt, a legjobb eredménye pedig egy 5. helyezés még 2007-ből. Ugyanakkor a lengyel pilótát rossz emlék is köti a pályához, ugyanis a 2006-os futamot követően kizárták, mivel a mérlegelésnél a BMW-Sauber könnyebb volt a megengedetnél. Ami a Renault másik pilótáját, Vitalij Petrovot illeti. Az orosz újonc még soha életében nem versenyzett a Hungaroringen, legfeljebb csak szimulátorban próbálhatta ki, milyen a mogyoródi pálya, így tőle ne várjunk sokat.
Az elmúlt négy Magyar Nagydíjból egyébként hármat brit pilóta nyert meg, tavaly és 2007-ben is az idei pontversenyben vezető Lewis Hamilton diadalmaskodott, míg 2006-ban, az akkor még a Honda színeiben versenyző, jelenleg viszont a McLaren kötelékébe tartozó Jenson Button diadalmaskodott.
A wokingi brigádnak amúgy is fekszik a magyar pálya vonalvezetése, ugyanis az eddigi 24 futamból kilenc alkalommal McLarenes pilótát intettek le elsőként. A második helyen a Williams (7) áll, amely utoljára 1997-ben, Jacques Villeneuve révén tudott futamot nyerni Magyarországon, míg a harmadik helyet a Ferrari (5) foglalja el, amely Michael Schumacher 2004-es diadal óta vár az újabb sikerre.
A jelenlegi mezőnyből hatan (Schumacher, Hamilton, Button, Kovalainen, Barrichello, Alonso) mondhatják el magukról, hogy győzni tudtak a Hungaroringen, igaz, a hat versenyző közül mindössze Hamilton és Schumacher büszkélkedhet azzal, hogy egynél többször sikerült nyernie, előbbi kétszer, míg utóbbi négyszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
De hogy ki nyeri meg a 25. Formula-1-es Magyar Nagydíjat? Fogalmunk sincs! A Német Nagydíj alapján a kettősgyőzelmet arató Ferrari tűnik az esélyesnek, ám a Red Bulloknak és a McLareneknek is jó esélyük van, és akkor még nem szóltunk a várhatóan rengeteg lengyel szurkoló által buzdított Robert Kubicáról. Egy dolog biztos: izgalmas hétvége előtt áll Magyarország.
A Magyar Nagydíj kvalifikációja július 31-én, szombaton 22 órától kerül a SportKlub képernyőjére, míg a futam másnap, 19 órától lesz látható csatornánkon. Ha lemaradna a 2010-es szezon tizenkettedik versenyéről, vagy csak szeretné újra átélni az izgalmakat, akkor válassza a SportKlubot!
Az elmúlt öt év győztesei:
2009. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes
2008. Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes
2007. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes
2006. Jenson Button Honda
2005. Kimi Räikkönen McLaren-Mercedes