HÍREK : Sebastian Vettel végzett az élen a harmadik edzésen |
Sebastian Vettel végzett az élen a harmadik edzésen
motorsportal.hu 2010.07.24. 12:18
Az esőáztatta hockenheimi versenypálya feladta a leckét a teljes mezőnynek. A körülményekhez végül a Red Bull némete, Sebastian Vettel igazodott a legjobban, aki Alonso és Webber előtt megnyerte a Német Nagydíj 3-dik szabadedzését.
A Hockenheimi harmadik edzésen is tovább folytatódott a Red Bull Racing és a Ferrari istállók párharca, melyből végül Christian Horner gárdája jött ki győztesként. A körülményekhez a Red Bull némete, Sebastian Vettel igazodott a legjobban, akit Fernando Alonso tudott leginkább megközelíteni, bár a Ferrarisnak végül be kellett érnie a második pozícióval.
A másik RB6-os konstrukcióval köröző Mark Webber is igazán kitett magáért, hiszen az ausztrál pilóta 0.6 másodpercnyi lemaradással ugyan, de végül a harmadik lett az összesítésben.
Az edzés során a legtöbben igyekeztek kivárni a javuló körülményeket, így az élmezőny tagjai az utolsó harmadban kezdték meg az igazi száguldást. Volt olyan pillanat, amikor Felipe Massa is vezette a mezőnyt, de végül a Scuderia Ferrari brazilja a negyedik helyre esett vissza. A nem éppen ideálisnak mondható körülmények között lebonyolított szabadedzésen az első nyolc között végzett továbbá Nico Rosberg (5. hely), Lewis Hamilton (6. hely), Michael Schumacher (7. hely) és nem kis meglepetésre a Williams alakulat brazil pilótája, Rubens Barrichello (8. hely).
A Német Nagydíj programja a délutáni időmérővel folytatódik majd tovább.
Végeredmény
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Különbség |
Körök
|
1 |
Sebastian Vettel |
RBR-Renault |
1:15.103 |
- |
18 |
2 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:15.387 |
0.284 |
21 |
3 |
Mark Webber |
RBR-Renault |
1:15.708 |
0.605 |
16 |
4 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:15.854 |
0.751 |
20 |
5 |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:16.046 |
0.943 |
20 |
6 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:16.207 |
1.104 |
13 |
7 |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
1:16.473 |
1.370 |
16 |
8 |
Rubens Barrichello |
Williams-Cosworth |
1:16.481 |
1.378 |
23 |
9 |
Robert Kubica |
Renault |
1:16.646 |
1.543 |
20 |
10 |
Nico Hulkenberg |
Williams-Cosworth |
1:16.743 |
1.640 |
17 |
11 |
Kamui Kobayashi |
BMW Sauber-Ferrari |
1:16.882 |
1.779 |
19 |
12 |
Sebastien Buemi |
STR-Ferrari |
1:16.990 |
1.887 |
21 |
13 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:17.037 |
1.934 |
15 |
14 |
Vitaly Petrov |
Renault |
1:17.148 |
2.045 |
20 |
15 |
Pedro de la Rosa |
BMW Sauber-Ferrari |
1:17.220 |
2.117 |
19 |
16 |
Jaime Alguersuari |
STR-Ferrari |
1:17.341 |
2.238 |
21 |
17 |
Vitantonio Liuzzi |
Force India-Mercedes |
1:17.538 |
2.435 |
22 |
18 |
Heikki Kovalainen |
Lotus-Cosworth |
1:19.193 |
4.090 |
11 |
19 |
Jarno Trulli |
Lotus-Cosworth |
1:19.607 |
4.504 |
10 |
20 |
Bruno Senna |
HRT-Cosworth |
1:20.533 |
5.430 |
9 |
21 |
Sakon Yamamoto |
HRT-Cosworth |
1:21.538 |
6.435 |
14 |
22 |
Lucas di Grassi |
Virgin-Cosworth |
1:23.444 |
8.341 |
10 |
23 |
Timo Glock |
Virgin-Cosworth |
1:23.873 |
8.770 |
7 |
24 |
Adrian Sutil |
Force India-Mercedes |
- |
- |
2 |
Az események időrendi sorrendben:
12:01 Vettel végzett az élen Alonso és Webber előtt. Massa, Rosberg, Hamilton és Schumacher mögött pedig Barrichello zárja a nyolcadik helyet.
11:59 Kobayashi a hetedik a sorban, miközben Vettel a második, Hamilton és Schumacher előtt.
11:58 Hamilton a leggyorsabb a középső szektorban.
- Mindkét Virgin autón lázasan dolgoznak a szerelők, valószínüleg, a pilótáik már nem lépnek pályára ezen az edzésen.
- Hamilton az opciós gumikkal próbálkozik.
11:55 Webber feljött a harmadik helyre 1:17.103-mal, és így mindkét RB6-os Alonso mögött van.
11:53 Massa áll az élen, akit Hamilton, Rosberg, Schumacher és Petrov követ a sorban.
- A pálya állapota jobb, mint az edzés első részében, de még korántsem mondható ideálisnak.
11:51 Massa továbbra is a kemény keverékű abroncsokon megy, és 1:17.171-el vezet.
- Alonso kihajt a boxból, és szuper-lágy gumikkal kezdi meg a körét.
11:49 Schumacher 1.6mp-el marad el a vezető helyen álló riválisától, ami az ötödik helyet jelenti számára.
11:48 Webber 1:18.675-el a leggyorsabb, míg Button 1:19.100-al felzárkózik a második helyre.
11:47 Massa eközben az ötödik, míg Jenson Button a hetedik pozíciót birtokolja.
11:46 Hamilton feljön a harmadik helyre, miközben Vettel a boxban várakozik. A másik Red Bull-os pilóta, Mark Webber pedig a pályán teljesíti mért körét.
- Lewis Hamilton a hatodik helyre elegendő köridőt autózta.
11:43 Buemi remek iramot diktál a száraz gumikon. Hamilton megkezdi mai első mért körét.
- Liuzzi rádión adott információja szerint a pálya nagyjából 90%-ban felszáradt.
11:41 Buemi 1:23.364-es köridővel teljesítette mért körét, amire minden bizonnyal a többieknek minél gyorsabban regálniuk kell majd.
- De la Rosa slick gumikat kér a mérnökétől.
11:39 Barrichello felküzdötte magát a kilencedik helyről az ötödikre, miközben Massa, Petrov, Vettel és Button állnak az első helyeken.
11:37 Button is lecsúszik az ideális ívről a hatos kanyarban, de végül 1:25.183-mal feljön a negyedik helyre.
11:36 Massa áll az élen Vettel, Kubica és Liuzzi előtt.
- A McLaren a továbbfejlesztett diffúzorát fogja a hétvégén pályára vinni, azután, hogy a két héttel ezelőtti silverstone-i futamon még nem alkalmazták.
11:30 A javuló körülmények hatására Liuzzi feljött harmadiknak Massa és Vettel mögé.
- Közben a pálya több ponton is felszáradt.
11:27 Massa is megkezdi a körözgetést, miközben Schumacher a hatos kanyarnál óriásit fékez. Az utolsó szektor sem sikerült túl jól a számára, így végül az 1:26.183-mal az ötödik helyre érkezett meg.
11:26 Barrichello 1:26.367-es köridőt megy, amellyel átveszi a harmadik pozíciót, míg az élen álló Vettel mögött másodikként Kobayashi áll.
- A két Sauberes, De la Rosa és Kobayashi is megautózta mért körét.
11:23 A második helyen Hülkenberg áll, Barrichello és Alonso előtt.
- A McLaren szerelői Hamilton autójának bal első fékén dolgoznak, miközben a Force India rádióbeszélgetéséből kiderül, hogy Sutilnak kuplungproblémája van.
11:20 Vettel a harmadik körét 1:27.331-el teljesíti, majd Rosberg az előző kicsúszása miatt a kavicságyon kénytelen áthajtani.
- Rosberg eközben a 6-os kanyart kissé szélesebbre veszi, esős gumikon halad.
11:17 Vettel javít az előző időeredményén 1:28.330-ra.
11:16 Vettel mért körét teljesíti, és 1:29.911-es köridejével megelőzi Di Grassit.
11:15 Alguersuari, Buemi és Vettel csatlakozik a Virgin pilótájához, és megkezdik a körözést.
11:14 Trulli a körét követően visszatért a boxba, míg Di Grassi ismerkedik a pálya állapotával.
- Mike Gascoyne (Lotus) elmondása szerint külön nehézséget okoz, hogy a pálya egyes részei szárazabbak.
11:11 Trulli ismét pályára viszi a Lotust, dacolva az esőáztatta aszfalt okozta rossz tapadási jellemzőkkel.
- Az első körök megtételét követően a legtöbben a boxban várják a kedvezőbb időjárási körülményeket.
- Az eső továbbra is esik a pálya egész területén, ami egyáltalán nem könnyíti meg a csapatok dolgát az autók helyes beállításainak megtalálásában.
11:08 A két Mercedes GP pilóta áthajtott a boxutcán. Minden bizonnyal tesztelték, hogy ez mennyi időt vesz igénybe majd a futam alatt.
- Szinte minden pilóta teljesítette az installációs körét.
- Az eső továbbra is esik. A csapatok igyekeznek a pályaviszonyoknak megfelelően beállítani az autókat.
11:05 Schumacher és Barrichello is megkezdte az edzést.
- Sutil kissé szélesre vette az egyik kanyart, de gond nélkül visszatért a pályára.
11:03 Button intermediate gumikon rója a köröket.
11:02 Yamamoto, Sutil, Alguersari és Senna is pályára lépett. Többen is csúszkálnak a nedves aszfalton.
- Az előrejelzések szerint az eső legalább még 10 percig esni fog.
11:00 Megkezdőddött az edzés, Trulli lépett pályára elsőként.
10:57 Az első eleredt a pálya felett
10:55 5 perc múlva kezdetét veszi a Német Nagydíj 3-dik szabadedzése.
|