HÍREK
HÍREK : Kimi menedzsere: McLaren, vagy semmi!

Kimi menedzsere: McLaren, vagy semmi!

  2009.11.13. 15:08


Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson a finn MTV3-nak megerősítette, hogy tegnap Woking-ban folytatták a tárgyalásokat a McLaren-nel.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk Önöknek, Kimi Räikkönen menedzsmentje tegnap a McLaren Technológiai Központjában járt, és folytatták a tárgyalásokat a finn korábbi munkaadójával.

Steve Robertson a finn MTV3-nak mindezt nemrég megerősítette, és elmondta, Räikkönen távozik a Formula-1-ből, ha nem lehet jövőre az „Ezüst-Nyilak” pilótája.

„A tárgyalások folytatódnak, de ennél többet most nem mondhatok. Semmi sincs véglegesítve. Nincs határidő. Addig folytatjuk a tárgyalásokat, míg a dolgok világosabbá nem válnak.” – nyilatkozta Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson. 

„Kimi (Räikkönen) világossá tette, hogy egy olyan csapatot akar, ahol versenyeket nyerhet, és bajnokságot. A McLaren itt van. Az ő véleménye szerint ez az egyetlen lehetőség a számára, ha a továbbra is a Forma-1-ben akarja folytatni.” – folytatta Robertson. 

„A terv az, hogy Kimi továbbra is a Formula-1-ben versenyezzen, és ezt a McLaren-nél tegye. Ha nem, akkor nem indul a Forma-1-ben.” – zárta le.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-