HÍREK
HÍREK : Hihetetlen: 13 versenyzőnek még mindig nincs szerződése a következő szezonra

Hihetetlen: 13 versenyzőnek még mindig nincs szerződése a következő szezonra

  2009.11.11. 16:03


Már-már hihetetlen, de a jelenlegi mezőnyből a pillanatnyi állás szerint 13 versenyzőnek nincs érvényes szerződése a 2010-es szezonra a Formula-1-ben.
 
Kimi Räikkönen


2007 világbajnoka az egyik, ha nem a legnagyobb kérdőjel a Formula-1-ben. A finnek három esztendő után Fernando Alonso miatt el kellett hagynia a Ferrarit, noha Räikkönen-nek 2010 év végéig érvényes szerződése volt a Ferrarival, amit végül közös megegyezéssel felbontottak. Alonso az eredeti tervek szerint csak a 2011-es szezonban csatlakozott volna a maranelloiakhoz. Kimi neve több istállónál is felmerült, de csak a McLaren jelenti számára az egyetlen komoly alternatívát. A korábbi munkaadó azonban még mindig nem döntötte el, hogy ki versenyezzen jövőre Lewis Hamilton mellett. Ha Räikkönen és a McLaren nem jut egyezségre, akkor a finn nagy valószínűség szerint 9 esztendő után búcsút int a királykategóriának.


Jenson Button



Jenson Button, 2009 világbajnoka kényelmes helyzetben érezheti magát, ám továbbra sem kötelezte el magát a következő idényre. Jenson-nak két komoly kérője van. Jelenlegi munkaadója, a Brawn GP, és a McLaren-Mercedes. Ahogy Kimi Räikkönen esetében, Button-nál is a pénz jelenti a legnagyobb problémát. A brit lényegesebben kevesebbet kér, mint a finn, ám azt a kevesebbet sem hajlandó kifizetni Ross Brawn. Brawn újabban azzal állt elő, hogy Jenson-nak nagyobb szabadságot ad a szponzorokkal való tárgyalás során, és az abból befolyt összegből bírná maradásra pilótáját.


Jarno Trulli



Trulli kontraktusa a Toyotával az idény végén érvényét veszíti, de mivel a japán gyártó bejelentette, azonnali hatállyal elhagyja a Formula-1-et, esélye sincs arra, hogy hosszabbítson. Nem beszélve arról, hogy a vezetőség korábban kijelentette, nem számít az olasz veteránra a 2010-es szezonban. Trulli-t a jövőre a Forma-1-ben autókat indító malajziai Lotus háza táján lehetett hallani. Jarno elmondása szerint több lehetősége is akad a Forma-1-ben, és köztük szerepel a Lotus is.


Timo Glock



Timo Glock, Trulli csapattársa sincs valami jó helyzetben. A német Toyota kiszállásával egy lehetőséget kihúzhat a listáról. Akárcsak Trulli esetében, rá sem számított különösebben a japán csapat. Glock a hírek szerint a Renault-val áll szoros kapcsolatban, de a franciáknál kérdéses a jövő évi indulás. Timo számára a BMW-Sauber jogutódja jelenthet megoldást, ám a svájci gárda továbbra sem kapta meg a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) az induláshoz szükséges engedélyt a következő szezonra.


Heikki Kovalainen



A finn pilóta legszívesebben a következő szezont is a McLaren-nel kezdené meg. Ez lenne neki a harmadik a wokingiakkal a Forma-1-ben. Heikki Kovalainen idén sem nyújtott valami nagy teljesítményt, így kérdéses a maradása. Helyére többen is pályáznak. Legnagyobb ellenfele honfitársa, Kimi Räikkönen, aki szintén szabadúszó a pilótapiacon. Kovalainen a Toyotával és a Renault-val is tárgyalt. A Toyota kiszállt, korábbi munkaadója pedig szintén a kiszálláson gondolkozik.


Nick Heidfeld



Azzal, hogy a BMW az idény végeztével kiszállt a Forma-1-ből, jelenlegi munkahelye, a BMW-Sauber ebben a formában megszűnt létezni. A csapatot a svájci Qadbak alapítvány vásárolta meg potom 80 millió euróért. Indulások kérdéses a 2010-es szezonban, mivel nincs a kezükben az induláshoz szükséges engedély. Heidfeld a jogutód mellett a McLaren-Mercedes felé is kacsingat. A legendás gárda a hírek szerint komoly tárgyalásokat folytatat a német veteránnal, akit korábban a Mercedes-Benz is támogatott.


Giancarlo Fisichella



A megunhatatlan, elnyűhetetlen Giancarlo Fisichella az ide szezont a Force India istállóval kezdte, és a Ferrarival fejezte be . A római harcos Felipe Massa súlyos fejsérülése végett kapott visszautasíthatatlan ajánlatot álmai csapatától. Fisichella érvényes szerződéssel rendelkezik a következő idényre, de csak mint tesztpilóta a Ferrarinál. Giancarlo szívesen visszatérne a Force Indiához, és újra versenyezne az indiaiakkal.


Adrian Sutil



A német nem élt opciós jogával, és felbontotta a szerződését a Force Indiával, mivel fizetést szeretne. Igen, fizetést! Adrian Sutil jelenleg az egyetlen olyan versenyző a Forma-1 mezőnyében, aki fizet azért, hogy versenyezhessen. Sutil szívesen maradna az indiaiakkal, és folyamatosan tárgyalásban is áll velük. A német neve a Renault-nál és a McLaren-nél is felmerült, de ez végül csak pletykának bizonyult.  


Kamui Kobayashi



A Toyota saját neveltje, Kamui Kobayashi az idei év nagy felfedezettje. Timo Glock Suzukában elszenvedett csigolya és a lábsérülése miatt jutott lehetőséghez az utolsó két nagydíjon. Kobayashi élt a lehetőséggel, és Abu Dhabi-ban parádés versenyzést mutatva 6. lett az évadzárón. A Toyota kiszállása után az új csapatokkal kellett felvennie a kapcsolatot. Legszívesebben a malajziai Lotus-nál róná a köröket jövőre.


Kazuki Nakajima



Nakajima két teljes szezon után az év végén hivatalosan is elhagyja a Williams csapatot. Sir Frank Williams új párossal kezdi meg az idényt. Nico Rosberg helyére Nicolas Hülkenberg, addig Kazuki helyére Rubens Barrichello érkezett a Brawn GP-től. Nakajima elmondása szerint vannak lehetőségei, amit az eddig mutatott teljesítménye alapján nehéz elhinni. Ha valahol mégis lesz helye, az csak újonc istálló lehet.


Vitantonio Liuzzi




 
Az idény közben a Ferrarihoz szerződött Giancarlo Fisichellát váltotta a Force Indiánál. Az indiai csapat tesztpilótája egy hosszú szünet után tért vissza, és állt rajthoz ismét a Forma-1-ben az Olasz Nagydíjon. Szerződése az év végén lejár, de Vijay Mallya tulajdonos szívesen megtartaná az olaszt.


Romain Grosjean



A Renault tesztpilótája Valenciában lendült akcióba először a Formula-1-ben éles körülmények között, miután a franciák elküldték a csapattól a botrányhős Nelsinho Piquet-t. Grosjean nem váltotta meg a világot, sőt, sokak szerint még gyengébb versenyző, mint a nagy felmenőkkel rendelkező brazil Piquet. Romain nevét egy csapatnál sem lehetett hallani, így senki nem lepődne meg azon, ha jövőre már nem lenne a mezőny tagja.


Jaime Alguersuari



A fiatal spanyol Sebastien Bourdais menesztése után debütált a királykategóriában Magyarországon, az idei Magyar Nagydíjon. Jaime jó teljesítményt nyújtott, és legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a szerződés a kezében van, de ezt a Toro Rosso egyelőre nem erősítette meg. Ettől független minden valószínűség szerint maradhat a faenzaiaknál.






 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-