HÍREK
HÍREK : F1: Senna szerződést kapott?

F1: Senna szerződést kapott?

  2009.10.30. 10:01


A brazil sajtó úgy tudja, hogy a néhai háromszoros világbajnok unokaöccse, Bruno Senna már biztosan szerepel az F1-ben 2010-ben. A nagy nevű újonc mellett egy másik fiatal brazil is jöhet.

Brazil lapok arról írnak, hogy az F1-es szerződésről idén lemaradt Bruno Senna 2010-es jövője már biztos, a 2008-as GP2-es második a jövőre érkező új spanyol csapat, a Campos pilótája lesz, a szerződést már alá is írták. Azt is hozzáteszik, hogy Senna csapattársa a McLaren veterán tesztelője,  a pár hónap múlva 38 éves Pedro de la Rosa lesz.

Senna mellett akár még négy másik brazil is lehet majd az F1-ben jövőre: Felipe Massa a Ferrarinál versenyez, jó ideje nyílt titok, hogy Rubens Barrichello sem száll még ki, hanem a Williamsnél folytatja, és Nelsinho Piquet valamint a Renault-tartalékos, Lucas di Grassi is lehetőséget kaphat.

Piquet-t illetően pillanatnyilag konkrétabb spekuláció sincs - korábban a Camposszal kapcsolatban emlegették, de ez már tárgytalannak tűnik -, di Grassi esetében pedig halvány lehetőség a Renault második pilótai állása, erősebb, hogy valamelyik új csapat ad neki munkát. 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön