HÍREK : Kimi sajnálja, hogy javultak a körülmények |
Kimi sajnálja, hogy javultak a körülmények
2009.10.18. 11:35
Kimi Räikkönen úgy érzi, hogy ha az időmérőn végig zuhogott volna az eső, előkelőbb helyről is várhatná a vasárnapi Brazil Nagydíjat, mert az esőgumik jobban feküdtek neki, mint az intermediate-ek.
A közel három órásra nyúló időmérő edzésen Kimi Räikkönen végül az 5. rajtkockát hódította el Brazíliában, ám a finn úgy véli, többet is kihozhatott volna a kvalifikációból, ha tovább tart az eső.
Az időmérő elején még olyannyira ömlött a víz a pályára, hogy félbe kellett szakítani az edzést, a végén viszont már a köztes gumik is elegendőnek bizonyultak a felszáradó pályán. Räikkönen a két véglet közti állapotot kedvelte leginkább.
"Az extrém esős gumikon nagyon versenyképesek voltunk, és igazából úgy vélem, ha a körülmények elég rosszak maradtak volna ehhez az abroncshoz, jobb helyen is végezhettem volna mint az ötödik. Az intermediate gumikon az autót már nem volt könnyű vezetni, mert nehezebb kihozni belőlük a legjobbat" - mondta a finn az időmérő után.
"Úgy vélem, ma helyes döntés volt elhalasztani az időmérőt: ez azt jelentette, hogy legalább elfogadható körülmények között vezethettünk ahelyett, hogy csak a pályán próbáltunk volna maradni" - tette hozzá.
A Ferrari másik versenyzője, Giancarlo Fisichella ugyanakkor újabb peches tréningen van túl. Miután lefullasztotta motorját, az olasz már a péntek délutáni szabadedzést is idő előtt fejezte be, és időmérős kicsúszását követően szintén nem tudott életet lehelni erőforrásába, így az utolsó helyen végzett.
"Annak ellenére pördültem meg, hogy nem is mentem annyira gyorsan, viszont a pálya azon pontján özönlött a víz. Amint elfordítottam a kormányt, megnyomtam azt a gombot, mellyel kikapcsoljuk a motort, így az időmérőmnek ezzel vége is lett" - fogalmazott.
"Jelenleg minden rossznak tűnik: nagyon elégedetlen vagyok, pedig annyira meg akarom mutatni, hogy méltó vagyok egy olyan csapatba, mint a Ferrari. Remélem, hogy holnap némi szerencse is ér, mert ez eddig messze elkerült" - tette hozzá.
A vasárnapi futamnak merőben eltérő stratégiával vágnak majd neki a Ferrari versenyzői, mivel míg Räikkönen autója a második legkönnyebb a mezőnyben, addig Fisichelláé a legnehezebb. Chris Dyer, a csapat vezető mérnöke bízik a taktikában.
"Keserédes időmérő volt ez számunkra. Kimi fantasztikus teljesítményt nyújtott az 5. helyével, míg Giancarlo, annak ellenére, hogy délelőtt kényelmesen érezte magát az esőben, sajnos megpördült, amikor a pálya állapota a legrosszabb volt."
"Olyan stratégiát választottunk, mely időjárástól függetlenül is magában rejti a jó verseny lehetőségét. Gratulálok a csapatnak, amely az egész időmérő alatt koncentrált maradt" - értékelt az ausztrál szakember.
|