HÍREK
HÍREK : Jég alatti valóság: a harmincéves Kimi Räikkönen

Jég alatti valóság: a harmincéves Kimi Räikkönen

  2009.10.17. 13:26


Nem számít a többi rivális, nem számítanak a körülmények, nem számít a sajtó, nem számít, hogy mások mit gondolnak. Kegyetlen és nagyképű hozzáállásnak tűnhet, pedig Kimi Räikkönennél mindez csupán egy dologról szól: a leggyorsabbnak lenni, felhajtás nélkül.

A gyerekarcú és tejfeles szájú finnről jóformán semmit nem lehetett tudni, amikor 2001-ben megérkezett a Forma-1-be. Ami nem csoda, hiszen csendes autóversenyzői előélettel került be a világ legjobbjai közé. A harmincadik életévét a mai napon betöltő Räikkönen versenyzői mivoltának lényege kilenc F1-es év elteltével is változatlan maradt.

Ha nem riasztják el a kora reggeli edzések, akkor most lehet, hogy a világ egyik legjobb NHL játékosát tisztelhetnénk benne. Ha mindössze 23 együléses versenyt követően nem kap külön eljárás során eredetileg három versenyre szóló F1-es szuperlicencet az FIA-tól, akkor könnyen lehet, hogy Sébastien Loeb most nem lenne ötszörös rali-világbajnok. Az 1979. október 17-én született finn helye a Forma-1-ben volt, és miután már debütáló futamán pontszerző helyen ért be a Sauberrel, a kezdeti kétségek eloszlottak.

Vajon olyan egyszerű srácról van szó, amilyennek mutatja magát? Vagy csak látszólag tűnnek egyszerűnek a dolgok, mert minden mozdulata és cselekedete egy összetett elme kifinomult munkája? A válasz talán az, hogy a kettő egyszerre, hogy nem lehet ennyire simán, pokoli gyorsan és tisztán vezetni, ha fejben nincs valaki szinte tökéletesen összerakva.

Kevesen ismerik őt igazán jól, de akik közeli kapcsolatban állnak vele, teljesen más Räikkönenről számolnak be, ahhoz képest amilyen képet a sajtón keresztül, a tucatnyi interjúk során megismerhettünk.

Mint például, hogy humora is van Kimi Matias Räikkönennek, a Forma-1 espoo-i születésű 2007-es világbajnokának, akit egyértelműen Mika Häkkinen szerepének betöltésére szerződtetett le a McLaren-Mercedes 2002-ben. A választás hibátlan volt, bár Nick Heidfeld eleinte esélyesebbnek tűnt a versenyzői állásra.

"Ezt a tekintetet már láttam egyszer"

Valóban hiteles képet az igazi Kimi Räikkönenről csak azok tudnak adni, akik már dolgoztak együtt a finnel, vagy jelenleg is egy csapatban hajszolják a nagydíjgyőzelmeket. Következzen egy csokornyi megnyilatkozás a Jégemberről, akinek - mindezek alapján nyilvánvalóan - lelkivilága és eszmerendszere egyaránt letisztult és következetes, talán innen ered tehetsége a villámgyors vezetéshez is.

Peter Sauber (az egykori Sauber-Petronas csapatfőnöke, aki 2001-ben lehetőséget adott Räikkönennek az F1-es bemutatkozásra): "Az a tulajdonsága ragadta meg a figyelmem, ami miatt később el is vesztettem."

Sergio Rinland (a Sauber-Petronas főmérnöke, az 1980-as évek elején kezdett a Forma-1-ben): "Amikor a szemébe néztem, azt gondoltam, ezt a tekintetet már láttam valahol. Libabőrös lettem, amikor bevillant, hogy honnan ismerős. Sennáé is ilyen volt."

"Azért vagyok itt, hogy győzzek. Semmi örömet nem okoz egy ötödik vagy hatodik helyért való harc."

David Robertson (a menedzser): "Egyszer olvastam egy könyvet arról, hogyan kell abbahagyni az önsajnáltatást és tovább lépni az életben. Akkor még csak rövid ideje ismertem Kimit, de egyből arra gondoltam, hogy ezt a könyvet akár ő is írhatta volna. Nála ez a tulajdonság a természetéből fakad."
"Azzal ellentétben, amit látnak rajta és hallanak róla, Kimi egy nagyon is szórakoztató srác. Sokkal jobban szeret bolondozni, mint Lewis (Hamilton) vagy Michael (Schumacher). Szerintem sok mindent elárul, hogy Kimi az a fajta srác, amilyen a legtöbb gyerek szeretne lenni. A lehető legkisebb felhajtással végzi a munkáját, nem szarakodik. Remek srác, és pokolian jó pilóta."

JJ Lehto (korábbi F1-es finn pilóta): "Csendesen jár-kel a paddockban. Viszont másképp viselkedik akkor, amikor a barátaival szórakozik, vagy a hajóján tölti az idejét. Az emberek tévesen gondolkoznak Kimiről, csak azért, mert nem beszél sokat. De sokat jár az agya, nagy szíve van és nagyon intelligens."

Chris Dyer (korábbi ferraris versenymérnöke): "Kimi sokkal lazább, mint Michael, és kevesebbet foglalkozik a technikai részletekkel. Ha előállunk egy új elemmel, Kimi azt mondja: dobjuk be az autóba, és nézzük meg, milyen hatással van. Michael ilyenkor mindig tudni akarta, hogyan szerepelt az alkatrész a szimulációs teszteken. Kiminél azt kapod, amit látsz: sosem lacafacázik. A pályán pedig nagyon ott van fejben. Semmilyen nyomás nincs rá hatással."

És végül maga Kimi Räikkönen, miután megnyerte világbajnoki címét: "Nagyon boldog vagyok. Szinte a semmiből értem el mindezt, a családom, a barátaim és a támogatóim segítettek idáig. Az emberek talán most más szemmel fognak nézni, és lehet, hogy még több mindent kitalálnak rólam. De én továbbra is úgy fogom irányítani az életemet, ahogy nekem tetszik, ennyi."

Tudták róla?!
- Az egykori mclarenes csapatfőnöke, Ron Dennis által ráragasztott Iceman becenéven kívül szokták még illetni a Kimster, Kimppa, Räikka elnevezésekkel is,
- már ötödik éve él boldog házasságban Jenni Dahlman egykori skandináv szépségkirálynővel,
- ha ideje engedi, eljár szülővárosa hoki csapatának meccseire,
- idén ő a világ második legjobban fizetett sportolója 45 millió dolláros keresettel (Tiger Woods vezeti a listát 78 millió dollárral),
- úgy érzi, hogy rossz érában született, saját bevallás alapján az 1970-es évek Forma-1-es világában sokkal jobban érezné magát.

Ami 2008-tól történt a Jégemberrel

A bajnoki trófea megszerzését követő szezon nem Räikkönen éve volt. A szezon első felében rendre dobogós volt, kétszer nyerni is tudott (Maláj és Spanyol Nagydíj), majd a szezon második felében négy futamon sorra betlizett a Ferrarival, és mire ismét felért a dobogóra, már késő volt. Csak a harmadik helyet tudta megszerezni az összetettben. Csapattársa, Felipe Massa volt az, aki egy ponttal maradt le a vb-címről, mely drámai csatában végül Lewis Hamiltoné (McLaren-Mercedes) lett. A konstruktőri bajnoki címet azonban így is megszerezték a maranellóiak.

A barcelonai diadalt követően Räikkönen még Mika Häkkinen eredményét is lepipálta, mind a versenyen megfutott leggyorsabb körök, mind a dobogós helyezések tekintetében. Így lett a Jégember a leggyorsabb finn, aki valaha megfordult a Forma-1-ben.

Gyorsaságnak néha viszont vannak hátulütői is, szó szerint. Minderről a Force India pilótája, Adrian Sutil tudna mesélni, akit Monacóban pontszerző helyről ütött ki Räikkönen, miután az alagútból kiérve nem tudta megőrizni uralmát Ferrarija felett, és belerohant a német autójába. Az indiai csapat kérte a versenybíráktól, hogy büntessék meg a finn a manőverért, végül úgy találták, nem volt szándékosság az esetben.

Kanadában ismét érdekesen alakultak a dolgok, ezúttal Räikkönen volt az, akinek önhibáján kívül kellett keserű szájízzel befejeznie a versenyt. Az akkori szabályoknak megfelelően ugyanis, a safety car jelenléte miatt piros lámpánál kellett várakoznia a bokszutcából kihajtóknak, így Räikkönennek is. A mögötte érkező Hamilton és williamses Nico Rosberg azonban rosszul mérte fel a helyzetet, a mclarenes hátulról megküldte Raikkönent, a britnek pedig még Rosberg is adott egy lökést. A verseny itt számukra véget is ért. Egy átlagos idegrendszerű ember valószínűleg leordibálta volna a sisakot is Hamilton fejéről, amiért nem vette észre, hogy álló autók felé tart. Ehelyett Räikkönen szép lassan kiszállt az autójából, majd megmutatta Hamiltonnak, hogy a lámpa bizony piros volt, majd elindult a garázsa felé.

Interjú szemelvények

Kérdés: Mivel töltötted az időt, míg felkészültél a szezonra?
Räikkönen: Azt általában az Önök újságjából szoktam megtudni.

Kérdés: A pilóták számára a sisakjuk különleges jelentéssel bír. Számodra mit jelent a sajátod?
Räikkönen: Azt, hogy megvédi a fejemet.
K: Van bármilyen rituáléd a sisakkal kapcsolatban, ahogy a többi pilótának is?
K.R.: Igen, megtisztítom a plexijét, hogy jobban kilássak rajta.

Kérdés: Mi a legizgalmasabb pillanat egy versenyhétvégén számodra?
Räikkönen: Azt hiszem a rajt, az mindig izgalmas.
K: És a legunalmasabb?
Räikkönen: Az most van.


A Francia Nagydíjon megszerezte a Ferrari 200. pole-ját, és a győzelem is a kezében volt, amikor a kipufogó kis híján leszakadt, Räikkönennek vissza kellett vennie a tempóból, Massa elment mellette, így a 2. helyen intették le. A szezon során ez volt az utolsó alkalom, hogy az időmérőn megszerezte az első rajtkockát, legjobb versenyeredményei közé pedig innentől fogva négy harmadik helyezés fért be.

A valenciai futamon elütötte egy szerelőjét, minekután túl korán akart elindulni a tankolásból, Belgiumban a Hamiltonnal való csatározást követően nagy nehezen megőrizte a vezető helyet, míg falhoz nem csapta Ferrariját a következő körben. Szingapúrban a 16. helyről lépegetett fel az 5. pozícióig, amikor ismét érintőt vett a falon egy gyors kanyarban. Kiesését megelőzően azonban még megfutotta a leggyorsabb kört, amivel már Michael Schumachert is befogta: 10 leggyorsabb kör egy szezonban, és beállította Alberto Ascari hat egymást követő leggyorsabb körét egy szezonban. Az előbbi teljesítményéért ismét a DHL Leggyorsabb kör díjával jutalmazták.

2009: végez a Ferrarival, de vajon a Forma-1-gyel is?

Räikkönen jelenleg a bajnokság 5. helyén áll, mindössze egy elsőség, a belgiumi futamgyőzelem áll a neve mellett, ami a Ferrari kezdeti rossz formáját tekintve nem meglepő. Az idei szezon első három futamán a 16., 14., majd 10. helyen végzett az F60-assal, amelynek sok más csapathoz hasonlóan hagyományos diffúzora volt. A csapattal igazán a szezon második felére találtak magukra. Már Monacóban is felállhattak a dobogóra, egy helyet javítva másodikként végzett a Hungaroringen, Belgiumban pedig megérkezett az idei első győzelme is. (Karrierje során már 4. alkalommal nyert Spa-Francorchamps-ben, kiérdemelve a The King of Spa címet.

Az elmúlt három futamon csak egy alkalommal, Olaszországban szerezte meg a dobogó 3. fokát. A hátralévő Brazil és Abu-Dzabi Nagydíjon még van esélye, hogy szép eredményekkel búcsúzzon a Ferraritól.

A Ferrari gyengeségét, már 2008-tól fogva, egyre többen vélték érezni a hűvös finn egyéni teljesítményében is. A vb-cím megszerzésével vajon eltűnt belőle a tűz? - merült fel sokakban a kérdés. Räikkönen válasza egyértelműen a nem lenne. Hiszen sokszor elmondta már, őt most is ugyanúgy hajtja a tűz egy újabb bajnoki trófea megszerzéséért, ugyanakkor azt is tudjuk róla, hogy a győzelmen kívül nem érdekli más eredmény. Az első hely az, ami megfelel neki, a többivel nem foglalkozik.

Amikor 2007-ben az olaszokhoz igazolt (minden idők legtöbbet érő pilótájaként - fizetése átlépte a lélektani 1 milliárd forintos éves fizetést), azt mondta, hogy ennél a csapatnál szeretné befejezni a pályafutását. Csakhogy az alku egy évvel hamarabb véget ért, és még nem tudni, miként folytatja karrierjét: marad a Forma-1-ben (több csapat is garantáltan sokat adna érte, ha nem is annyit, mint a Ferrari annakidején), válthat a ralira (sőt, még a német túraautó bajnokságból is érdeklődtek felőle) vagy vissza is vonulhat, de remélhetőleg ez az opció nála is a legutolsó helyen szerepel.

Kimi Räikkönen Forma-1-es eredményei:
Év Csapat Helyezés Pont Futam Győzelem Pole
2001 Sauber-Petronas 10. 9 16 - -
2002 McLaren-Mercedes 6. 24 17 - -
2003 McLaren-Mercedes 2. 91 16 1 2
2004 McLaren-Mercedes 7. 45 18 1 1
2005 McLaren-Mercedes 2. 112 19 7 5
2006 McLaren-Mercedes 5. 65 18 - 3
2007 Ferrari Bajnok 110 17 6 3
2008 Ferrari 3. 75 18 2 2
2009 * Ferrari 5. 45 15 1 -
Összesen **     576 154 18 16

* A 2009-es szezon még folyamatban
**A 2009-es Japán Nagydíjjal bezárólag

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön