HÍREK
HÍREK : A McLaren csak a szezon végén dönt a jövő évi felállásról

A McLaren csak a szezon végén dönt a jövő évi felállásról

  2009.10.17. 10:43


Ezúttal Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke mondta el, hogy valószínűleg csak a szezon végeztével döntik el, ki versenyezzen jövőre Lewis Hamilton mellett.

Továbbra is nagy kérdés, hogy ki lesz 2010-ben Lewis Hamilton csapattársa. A regnáló világbajnoknak 2012 év végéig van szerződése a wokingiakkal, így az ő maradása biztosra vehető.

Heikki Kovalainen kontraktusa lejárt, és azt továbbra sem hosszabbították meg vele. A finn természetesen maradna, csakhogy esélyes Kimi Räikkönen érkezése, aki egyértelműen az ő helyét foglalná el a McLaren-nél.

Nem is oly rég a Mercedes-Benz Motorsport alelnöke, Norbert Haug nyilatkozott úgy, hogy valamikor novemberben, a szezon után várható döntés az ügyben.

Kvázi ezt erősítette meg Martin Whitmarsh is.

„Jelenleg minden erőnkkel azon vagyunk, hogy itt Brazíliában, és az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon is győzzünk.” – nyilatkozta Martin Whitmarsh.

„Két fiatal, és ambiciózus versenyzőnk van. Lewis (Hamilton) az egyik. Lojálisak vagyunk a versenyzőinkhez.” – tette hozzá Whitmarsh.  

„Elég valószínűtlen az, hogy a szezon vége előtt döntünk a jövő évi felállásunkról.” – zárta le a brit.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön