HÍREK
HÍREK : Jöhet az olcsóbb KERS

Jöhet az olcsóbb KERS

  2009.08.22. 09:16


A kinetikus rendszer továbbra is fő problémaforrást jelent a Forma-1-ben. Egyesek használnák, egyesek pedig betiltatnák.

A fékezéskor elnyelt energiát visszanyerő rendszer idén debütált a Forma-1-ben. Korábban a csapatok úgy várták az „újítást”, mintha az a megváltást jelentené.

Nem sokkal, hogy beépítették autójukba a körönként 80 lóerő pluszt jelentő dobozocskát, súlyos problémákkal találtak szembe magukat.

A KERS akkumlátorral együtt több mint 35 kilót nyom, mely lényegesen kihat az autó egyensúlyára.

Az istállók szép lassan lemondtak a használatáról. A szövetség az előzetes tervek szerint jövőre kötelezővé tette volna a használatát.

Jelenleg csupán a Ferrari és a McLaren-Mercedes használja. Ezen két csapat szinte tökéletesen tudja kamatoztatni a „kinetikus turbóban” rejlő lehetőségeket. Jó példa erre a legutóbbi futam.

Lewis Hamilton KERS-szel a fedélzeten nyerte meg a futamot. Konkrétan, ha az MP4-24 nem tartalmazza a sokak által kritizált rendszert, akkor 2008 világbajnoka nem állhatott volna fel a dobogó legfelső fokára a Hungaroringen.

A jelenlegi állás szerint a FOTA (Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége) biztosan nem fogja használni a KERS-t. A paktumon kívül lévők (Williams, Force India, Campos Meta Team, Manor Grand Prix, Team USF1) viszont igen.

Ez főként a McLaren-t érinti negatívan, mivel a Mercedes-Benz hatalmas összeget szánt a KERS ki, és tovább fejlesztésére, ami a jelek szerint a piacon a legjobb.

A wokingiak csapatfőnökétől, Martin Whitmarsh-tól megtudhattuk, hogy a kinetikus energia továbbra is nagy kérdés, és még semmi sem dőlt el. Egyelőre biztosat nem lehet tudni.

A tervek szerint a közel 5 millió euróba kerülő KERS árát a költségcsökkentés részeként a levinnék a felére, ami már a privát istállók számára is kedvező lehet.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!